Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)
III. Családtörténeti tanulmányok - Írások a Károlyiakról - Fazekas Rózsa: Károlyi György és Nagykároly
szokásnak megfelelően elkészült a követek jelentése, amit az 1831 januárjában ülésező követelszámoltató gyűlés annyira jónak talált, hogy elrendelte kinyomtatását, a hatóságok - Helytartótanács, Kancellária - viszont megtiltották azt. A bécsi udvar politikusai - élükön Metternich kancellárral - nem szimpatizáltak a formálódó liberális reformerek törekvéseivel, céljaival, ezért megpróbálták meggyőzni őket arról, hogy tévúton járnak, amikor a kormány politikáját bírálják, feladatuk a fennálló rend védelme, a kormány támogatása. A bécsi udvar a nyomásgyakorlás különböző eszközeit vetette be, hogy jobb belátásra bírja Károlyit: baráti elbeszélgetés, finom fenyegetés, mozgásszabadságának korlátozása, 18 amivel azt akarták tudomására hozni, hogy a hatalom akaratával még az arisztokrácia tagjai sem szállhatnak büntetlenül szembe. Károlyi György az 1830-as évek elején nemcsak a bécsi udvarban csalódott, hanem a Szatmár megyei nemességben is. „Fiatal álmodozásiban " úgy gondolta, hogy a megyei nemesség meggyőzhető arról, hogy a fennálló viszonyok megváltoztatása az ország felemelkedése szempontjából elengedhetetlen, és az ország modernizációja az ő életlehetőségeiket is kibővíti. De néhány év alatt kiderült, hogy csak kevesek osztották Károlyi ezen meggyőződését. Az 1830-as évek elejének Szatmár megyei eseményei rádöbbentették arra, hogy a nemesség tömegeire, a kisnemesekre nem lehet építeni, mert nincs szilárd politikai meggyőződésük, odaállnak, ahol többet fizetnek a voksukért. A Szatmár megyei nemesség többségének konzervatív politikai magatartásán kívül alacsony műveltségi szintjük miatt sem érezte jól magát körükben. Taszította műveletlenségük, és a „ráérünkarra még" Pató Pál-os életformájuk. 1835. szeptember 25-i naplófeljegyzéséből megismerhetjük azokat az indokait, amelyek miatt nem tudta elképzelni az életét Nagykárolyban: „Egyedül töltvén napjaimat, és főképp az estvéli óráimat, sokszor kérdem magam, ha hosszára kiállanám egyfolyvást a falusi életet hazám ezen részében anélkül, hogy elvaduljak. Megvallom, hogy noha most szinte örülök, ha magamban lehetek, mert tudom, hogy néhány napok múlva megént a civilisált rész felé megyek. Ha mégis ahelyett itt kellene maradnom, és nem volna módom Pestre vagy Bécsbe vagy külföldön utazni, nem csekély resolutio [elhatározás] lenne, és minden erős akaratomat kellene egybeszednem, hogy magam szerencsétlennek ne érezzem, mert itt bizony ezen félvad emberek közt egészen magamra lennék redukálva [hagyatva], és magányosságomat csak valamely feltett cél, vagy egy bizonyos tárgyban való munkálódás, és abban való foglalatosság tenné tűrhetővé. " 19 Hogy mennyire foglalkoztatta a kérdés, hogy milyen helye legyen az életében Nagykárolynak, mutatja két héttel később Csurgón - frissen szerzett birtokán - kelt naplóbejegyzése: „Az ilyen falusi élet nagy különbség ahhoz, melyet Károlyban szoktam tölteni, ahol vagy egész magányosságban vagyok, vagy legkellemetlenebb és unalmas tekéntetes urakkal kell társalkodnom. " 20 A harmincas éveibe lépő Károlyi György számvetést készített addigi tevékenységéről, és megpróbálta megtervezni jövendő életét. Ez több évet vett igénybe. Az 1830-as évek közepére arra a felismerésre jutott, hogy életének értelmet az „építés, jószágvétel és annak kellemetes elrendelése, és végtére házasság" 2 ^ adhat. Ekkorra eldőlt az állandó lakhely megválasztásának kérdése is. 1835-ben ezt írta naplójába: „ hazajöttem ezen helyre [Nagykárolyba] melyet valaha mint igen kedves hazámnak és lakhelyemnek véltem. De igen megváltozott ezen ideám, 18 1832-ben útlevélért folyamodott a Kancelláriához, de azt több hónapi várakozás, hitegetés után sem kapta meg, ezért álnéven indult el angliai útjára. 19 FAZEKAS, 2002. 262. 20 Uo. 269. 21 Uo. 268.
