Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - Írások a Károlyiakról - Fazekas Rózsa: Károlyi György és Nagykároly

Fazekas Rózsa Károlyi György és Nagykároly Nagykároly és a Károlyi család története egymástól elválaszthatatlan. A család megerősödése, felemelkedése jótékony hatással volt a település felvirágzására is. A Károlyiak birtokában lévő környező településektől abban különbözött, hogy a család ezt a helységet választotta birtokai központjának, a 15. század végén pedig itt található házuk megerősítésére kértek és kaptak engedélyt a királytól. A 16. század végén Károlyi Mihály a kőházat várrá alakíttatta, sáncokkal és bástyákkal erősíttette meg. Mivel az ellenséges támadásokkal, főleg a török betörésekkel szemben udvarházaik közül a nagykárolyi várkastély nyújtotta a legnagyobb védelmet, ezért a Károlyi család itt rendezte be állandó otthonát. A török kiűzése és a Rákóczi-szabadságharc befejezése után békésebb korszak következett, ami a települési hierarchia átalakulását is maga után vonta. Azok a települések, amelyek csak védelmi funkciót láttak el, és ennek köszönhették kiemelkedésüket, lehanyatlottak. Nagykároly azonban elsősorban uradalmi központ volt, ezért megőrizte eddigi helyét a Szatmár megyei települések között, sőt meg is erősítette azt, hiszen a 18. század második felében megyeszékhellyé vált, ami nem magyarázható mással, csak a Károlyi család pozíciójának, érdekérvényesítő képességének növekedésével. A 15-18. század között az egymást követő generációk tagjai különböző eszközökkel folyamatosan gyarapították vagyonukat. A földbirtok növekedése, az uralkodók szolgálatában szerzett érdemek, és a protestáns többségű Tiszántúlon a katolikus hitre való visszatérés 1609-ben a bárói cím, majd a főispáni tisztség elnyerését eredményezte. A főispáni tisztséget aztán a család tagjai töltötték be - két rövid időszak kivételével - 1803-ig. 1718 újabb állomás a jómódú középbirtokosi létből az arisztokrácia soraiba emelkedett család történetében: az uralkodó Károlyi Sándornak és utódainak grófi címet adományozott. Károlyi Sándor és fia, Ferenc folytatta elődeik birtokgyarapító politikáját, aminek eredményeként a 18. század közepére már nemcsak Szatmár megye, hanem az ország egyik leggazdagabb és legnagyobb befolyással rendelkező családjának számítottak. A vagyon- és presztízsgyarapodással párhuzamosan nőtt a család érdekérvényesítő képessége a megyében, a felsőszintű kormányszékeknél és az uralkodónál is. A 18. század második felében Mária Terézia, majd fia, II. József megteremtette a kor igényeinek megfelelő közigazgatást, aminek egyik feltétele volt az állandó megyeszékhelyek kialakítása.

1 Szatmár megyében a „ választás " Nagykárolyra esett, annak ellenére, hogy Szatmárnémeti földrajzi fekvése igazgatási szempontból kedvezőbb volt, nagyobb népességgel és fejlettebb iparral, kereskedelemmel rendelkezett. Nagykároly megyeszékhellyé válása egybeesett a Károlyiak érdekével, hiszen ez együttjárt a kisebb királyi haszonvételekből származó bevételeik növekedésével. A vármegyei élet ugyanis idevonzotta a nemesi családokat: a két 1 Már az 1723. évi 73. törvénycikkben megfogalmazódott az állandó megyeszékhelyek kialakításának célja, amikor az országgyűlés törvénybe iktatta, hogy a megyék a közgyűlések tartására és irataik biztonságos őrzésére megfelelő épületet emeljenek. Erre megyénként más-más időpontban került sor. Szatmár megyében csak lassan, az 1780as években valósult meg. A Károlyi Antal által 1780. április 18-án adományozott telken épült fel a megyeháza. Az adományozó kikötötte, hogy a tulajdonjog csak addig illeti meg Szatmár megyét, ameddig a telken lévő épületeket vármegyei székházként használják. Ha a hasznosításnak ez a módja megszűnik, a telek tulajdonjoga visszaszáll Károlyi Antalra, illetve utódaira.