Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - Pokreis Hildegarda: A Kuffner család szerepe Diószeg és környéke iparosodásában

Pokreis Hildegarda A Kuffner család szerepe Diószeg és környéke iparosodásában Az Osztrák-Magyar Monarchia országai ipari fejlettség szempontjából nagyon is eltérő színvonalon álltak. Az 1851-ben bevezetett közös vámterület, a kiegyezést követő önállósulás, a céhek megszüntetését tárgyaló, 1872-ben kiadott törvény, valamint az 1884-ben életbe lépett ipartörvény, a közeledést támogató intézkedések, a vasúthálózat kiépítése, a kedvezményes vasúti díjszabás, az állami szubvenciók, az adókedvezmények

1 és nem utolsósorban a közös pénznem bevezetése (1892-ben az aranyalapra helyezett korona) hozzájárult az ipari forradalom ügyének előremozdításához. A hazai versenyképes ipar kialakulása és további fejlesztése azonban sokkal több beruházást igényelt, mint amellyel a hazai tőkepiac rendelkezett, ezért a magyar ipar terjeszkedésének mértéke az 1870-es évek végén egyenes arányban állt az osztrák tőke beáramlásával. Az iparosítás folyamata Magyarországon a cseh és az osztrák ipar fejlettsége miatt szorosan összefüggött az élelmiszeripar kiépítésével, amelynek feltétele volt a megfelelő nyersanyagbázis kialakítása. Az élelmiszeripar ugyanis a mezőgazdasági termékek feldolgozásával foglalkozik, mint pl. a malomipar, a cukor- és szeszgyárak stb. Az élelmiszeripar egyik ágazata, ahol a kiegyezés utáni korszakot követően tanúi lehettünk az intenzív nagyipari termelésnek és a velejáró tőkefelhalmozódásnak, a cukoripar volt. A cukoripari termelés szorosan összefüggött a külföldön is érvényben levő cukoradótörvényekkel. Az 1868. évi cukoradóreform a termelt cukorra kimért termékadó helyett ismét a répaadót léptette érvénybe, azaz a cukor helyett a répát adóztatták meg. A törvények a tényleges és a feltételezett répamennyiséget feltételezett hozadékkal terhelték, e szerint állapították meg a visszatérítés mértékét, amelynek összege viszont jóval magasabb volt a ténylegesen megfizetett adóénál, tehát a gyártó aránylag nagy nyereségre tett szert. Magyarország gyárai azonban - tekintettel a hazai cukorrépa kisebb cukortartalmára és a gyárak alacsony színvonalú műszaki berendezésére - a cseh, a morva és a sziléziai gyárakkal szemben nem állhatták a versenyt. Az 1870-es években a cukorpiacon túltermelés mutatkozott, amelyet az 1873-ban beállott kereskedelmi válság tetézett. A budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 1874. januári jelentése szerint az 1873-ban fennállott 26 cukorgyár közül 13 részben abbahagyta az üzemeltetést, részben közel került a csődhöz,

2 viszont a feldolgozott répa mennyisége egyre növekedett. A legnagyobb cukorgyárak, a diószegi és a nagysurányi külön-külön az évi összes répamennyiség 1/6-át dolgozták fel. 1885-ben a cukor ára a világpiacon annyira leesett, hogy a korabeli mezőgazdasági szaklapok az évi cukorrépatermést a gazdáknak takarmányozásra ajánlották.

3 A répacukorgyártás a 19. század vége felé azonban mégiscsak jobb napokra virradt. Az 1888ban kiadott XXIII. tc. új cukoradót vezetett be. Az új adótörvény a kész árut - a cukrot - terhelte meg adóval, így megszűnt a hazai gyártók hátránya, amely a cukorrépa kisebb cukortartalmából származott. A raktáron tárolt cukrot sem volt kénytelen a gyártó akár előnytelen áron is minél gyorsabban eladni. 1 Bizonyos üzemek az 1881-ben kiadott LXIV. tc. értelmében 1895-ig adómentességet élveztek. 2 SZEMZŐ, 1979. 47. 3 Földmívelési Erdekeink, 1885. 110.