Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - Mónus Imre: A kállói Simonyi óbester

1792-ben megindultak Franciaország ellen, átvonultak német területeken Lotharingiába. Előőrsként 16 társával felderítő portya során 50-60 fős francia huszár előőrsbe ütköztek, a túl­erő ellenére nekirontottak a franciáknak, 10 foglyot és 13 lovat fogtak el. Hősünk újra meg­sebesült, de hőstettéért újabb ezüstpénz volt a jutalom. 1794-ben tizedessé léptették elő. Ő to­vább portyázik német és francia területen, ellenségei féltek tőle. Simon József tizedes tovább­ra is az előőrsi szolgálatban tűnt ki. Egy alkalommal egy francia tiszttel párbajozott. A tisztet megölte, ő maga is megsebesült. Tettéért 1795-ben őrmesterré léptették elő. Közben a háború áttevődött Itáliába, a leghevesebb harcok a Garda-tónál folytak. A franci­ák birtokába került egy 30 ágyúból álló osztrák üteg, amit az osztrák és magyar katonák ellen vetettek be. Simon József őrmester nem volt rest, kis létszámú csapatával nekirontott az ellen­ségnek, és visszaszerezte az ágyúkat és a kincstári málhát. Érdemeiért 1797-ben kitüntették, arany vitézségi érmet és extra zsoldot kapott. A tétlenséget nem tűrő őrmester úgy vélte, hogy előmenetele szempontjából jobb, ha alaku­latot vált. 1797 decemberében elhagyta az 8. Wurmser huszárezredet, csatlakozott báró Mé­száros Ján I. ulánus ezredéhez. Az ezreddel Rockensburgba vonult, átvette alhadnagyi rangját és beosztását, amely fontos a katonai pályán való előrehaladáshoz. 1799 tavaszán újabb franciaellenes háború robbant ki, melyben részt vett Simon alhadnagy és ezrede is. Az egész ezredet és tisztjeit főparancsnoki dicséretben részesítették a csatákban nyújtott teljesítményükért. Júniusban Weissenborn városnál megakadályozta, hogy az Augs­burg elleni támadásban lévő franciák üldözhessék a császári hadakat, és másnap szétvert egy ellenséges előőrsöt, majd kiszabadította fogságba esett társait, az ezredágyúkat és 150 lőporos szekeret. Több esetben volt ilyen akciója, rajtaütéssel igyekezett az ellenséges erőket felmor­zsolni. Harci sikerei miatt 1800 decemberében rábeszélték, hogy hagyja ott a lengyel ulánusokat és térjen vissza a magyar huszárokhoz. Jutalomképpen előléptették, át is vette főhadnagyi rang­ját és beosztását a Blankeinstein huszárezredben. 1801-ben Csehországba irányították, ekkor­tájt határozta el, hogy kérni fogja a Mária Terézia-rendet. Kérelmét 1802-ben nyújtotta be, és el is nyerte a Mária Terézia-rend katonai lovagkeresztjét. Ekkor változott a neve Simonról Simonyira. Ezzel megnyílt az út a báróság felé, de ő nem a magyar, hanem az osztrák bárósá­got kérte, bizonyára azért, hogy nagyobb karriert csinálhasson. I. Ferenc császár 1804. április 21-én kelt oklevelével Simonyi József főhadnagyot beemelte az osztrák bárók közé, és a „vi­tézvári " előnevet adományozta neki. Csak évekkel később kérvényezte a magyar báróságot, melyet 1815-ben kapott meg. A Nagykálióban megtartott megyegyülés jegyzőkönyve többek között így szól: „Simonyi József ezredes magyar báróságot kapott, a királyi diploma a leve­lestárba betétetett"? Visszatérve katonai ténykedéseire, Csehországból Vorarlbergbe helyezték, s 1805-ben újra elkezdődött a franciák elleni háború. Mint a sereg kapitánya német területen harcba kevere­dett az ellenséggel, de onnan is győztesen került ki. Állandóan támadták a kocsioszlopokat és mindig hatalmas zsákmánnyal tértek meg. Miután sorozatosan aratta győzelmeit, a hős vitézt hadseregparancsnoki dicséretben és kéthavi rendkívüli zsoldban részesítették. 1807-ben úgy határozott, hogy báróságát elismerteti a lakóhelye szerint illetékes Szabolcs vármegyei közgyűléssel is, majd ezt követően részt vett az országgyűlésen. 1809 tavaszán Na­póleon elfoglalta Bécset. Simonyi és huszárjai májusban részt vettek az asperni csatában, ahol Károly főherceg legyőzte Napóleont. A hivatalos jelentés Simonyi kapitányt a bátrak legbát­rabbjai közé sorolta. Július 9-én Muschauba érkezett, ott kapta a főparancsot, hogy egy 5 SZSZBML, IV. A. l/a. Közgyűlési jegyzőkönyvek. 1815. aug. 1. No. 36 és 37. 181-182. fol.

Next

/
Oldalképek
Tartalom