Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - H. Németh István: Szabolcs megye birtokviszonyai a 16. század második felében a dikajegyzékek tükrében

Az említett két család mellett a Bornemissza, Dobó, Gúthy, Hodossy, Károlyi, Kenderessy, Possay átlagosan 60-85, az Anarcsy család 40-50, a Bessenyei, Csomaközy, Derencsényi, Esztáry, Farkas, Iklódy, Kérchy, Komoróczy, Korna, Kutassy, Megyery, Móré, Orossy, Paksy, Tarkányi, Vay, Zeleméry 20-25 portával rendelkeztek. A felsorolt családoknál is érzékelhetőek azok a folyamatok, amelyeket a nagybirtokos rétegnél jóval élesebben mutatkoztak meg: a Bay, Brodarith, Hodossy, Kemecsey, Megyery, Móré, Perkedy, Possay, Ramocsa családok a század közepén még a megye középbirtokosainak felső rétegét alkották, a század végére azonban ezek a családok vagy eltűntek a birtokosok közül, vagy már igencsak megcsappant portaszámmal látjuk őket viszont a dikajegyzékekben. Ezzel szemben a Dengeleghy, Károlyi, Monaky, Lövey családok a század utolsó negyedében tűntek fel a megye középbirtokos rétegének felső részében. E családok között olyanok is előfordulnak, akik értelmiségiként nyertek lehetőséget a boldogulásra és egy elfogadható egzisztencia megteremtésére. Hozzájuk tartozott a Szabolcs megyében birtokos Wékey Ferenc felső-magyarországi hadbíró is, aki 1566-ot követően szerepel a dikajegyzékekben. A kisbirtokos családok nagy többsége 1-2 telken gazdálkodott, de olyanok is voltak, akik mindössze egy fél telken igyekeztek megélhetésüket megtalálni. Nem tudni, hogy Petőfi Sándor ismerte-e ezt a családot, de az általa megénekelt, és a nemtörődöm nemesség mintapéldájának tartott Pathó család Pál nevű őse is a Szabolcs megyei kisnemesek között szerepel a század második felétől. A megye egyházi testületeinek birtokai jelentős mértékben csökkentek. Amíg 1549-ben a megyei porták közel 6 százalékát bírták többségükben 100 porta feletti nagyságban, addig a század végére az egyházhoz tartozó birtokok száma jócskán megcsappant. A legérzékletesebben ezt az egri káptalan esetében tudjuk bemutatni. 1549-ben összesen 200, négy évvel később 230 porta tartozott hozzá, míg a század utolsó negyedében már mindössze 60-65 porta. A váradi püspökség birtokainak sorsa a bekövetkezett politikai változások következtében még súlyosabb: a váradi káptalan 1553-ban még 152 portát birtokolt, a püspökség 1549-ben pedig hatvanat, az 1566. évi adójegyzékektől kezdve pedig egyáltalán nem találjuk őket a birtokosok között. A leleszi premontrei konvent birtokállománya ezzel szemben megmaradt, illetve csak kis mértékben csökkent. Ezzel szemben a királyi birtokok jelentősége megnőtt. Azt még további vizsgálatoknak kell majd eldönteniük, vajon az egyházi birtokok kerültek-e az uralkodó birtokába, vagy felségsértés miatt és a családok kihaltával az uralkodóra szállt birtokok duzzasztották-e fel ilyen mértékben a kialakuló Szepesi Kamara hatáskörébe utalt birtokokat. Mindenesetre feltűnő, hogy amíg 1553-ig egyetlen királyi birtokot sem írtak össze, addig 1566-től kezdve 140-170 porta közötti birtokállomány felett rendelkezhettek az uralkodó tisztviselői. Ez utóbbi jelenség hátterében áll természetesen az is, hogy az oszmánok ellen emelt védelmi rendszer egyik legfontosabb láncszemei voltak a fontosabb várak köré szervezett várbirtokok, ahonnan a várak pénzben és főként természetben történő ellátása megtörténhetett. A birtokokból származó élelmiszereknek a hadellátásban betöltött szerepét Kenyeres István kutatásaiból jól ismerjük,

9 de más kutatásokból is kiviláglik, hogy a természetben szedett adók szerepe éppen a hadsereg ellátása miatt (Nyugat-Európával ellentétben) miért nőtt meg ilyen mértékben. Ezt a folyamatot húzza alá az is, hogy a pénzügyi szervek ezen okok miatt törekedtek az egyházi tizedek megszerzésére is, hiszen a bérlettel jóval olcsóbban tudták megszerezni a katonaság ellátásában szükséges élelmiszereket, mintha a birtokos nemességtől vásárolták volna az összes szükséges élelmet. A Szepesi Kamara jelentése szerint a tizenötéves háború időszakában az addigi 9 A probléma összefoglalására lásd KENYERES, 2002.