Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - H. Németh István: Szabolcs megye birtokviszonyai a 16. század második felében a dikajegyzékek tükrében

szerepelnek még 220 adózó portával, 1564-ben mindössze 7 porta esetében írták össze őket birtokosként, ezt követően pedig eltűnnek az adójegyzékekből. Hasonló sorsra jutott a Bodó és a Lossonczy család. Bodóék 1549-ben még 276 adózó portát birtokoltak, 1553-ban pedig már csak kettőt, Lossonczyék pedig (Antal és a Temesvárat védő István özvegye) 1549-ben 281, 1553-ban 286, 1566-ban 123 adózó portával rendelkeztek. A nagybirtokosok következő csoportját alkotják azok, akik a mohácsi ütközetet követő években csináltak karriert. A Perényiek és a Serédyek a felső-magyarországi területek kiemelkedő családai közé tartoztak, akik I. Ferdinánd mellett állva jelentős katonai tisztségeket töltöttek be. Serédy Gáspár és Perényi Ferenc és Gábor érdemeik elismeréseként jelentős birtokállományhoz jutottak ezen a területen. Szabolcs megye esetében a Perényiek birtokain 1549ben és 1553-ban 219, illetve 264 porta után szedtek adót, míg 1566-ban már csak 71 után. A Serédyek hatalmas birtokállománnyal rendelkeztek a század közepén (1549-ben 475, 1553ban 674 porta), ami a század második felére 100 porta alá esett vissza. A századvég nagy felemelkedő famíliái voltak a Forgáchok és a Rákócziak. A Forgách család esetében már a 17. századi befolyásos nagybirtokos család jelentős katonai és egyházi pályát befutó tagjainak első sorában látjuk Forgách Zsigmond felső-magyarországi főkapitányt, aki 1598-ban 226 háztartást birtokolt. A Rákóczi család nagy birtokszerzője: Rákóczi Zsigmond Szabolcs megyei birtokosként az 1588. évi adójegyzékben tűnt fel mindössze 17 adózó portával, hogy azt a 15 éves háborúra 101 háznyira bővítse. Ez a hatalmasnak tekinthető gyarapodás alig tíz év alatt következett be, és előrevetítette a család több tagjának pályafutását.

8 Ezt már a Báthory családnál hangsúlyozni kellett volna, de inkább itt teszem meg: a kialakuló Erdélyi Fejedelemség vezetőinek hatalmát szinte minden esetben olyan felső-magyarországi, tiszaháti nagybirtokok alapozták meg, mint a Báthoryak és a Rákócziak esetében is láthatjuk. A két család sorsa különösképpen e területen is megfigyelhető: a Báthoryak a 16. század második felében jelentős szabolcsi és más felső-magyarországi birtokokkal rendelkezve szerezték meg az erdélyi fejedelmi süveget, majd Báthory István személyében a lengyel királyi trónt. Rákóczi Zsigmond még csak a család további hatalmát alapozta meg birtokszerzéseivel, és jóllehet ő maga is elérte azt, amit a Báthoryak: a fejedelmi széket, de ez már életének vége felé történt meg. Mégis elmondhatjuk, hogy I. Rákóczi György erős erdélyi uralmát, illetve a harmincéves háború nyújtotta lehetőségeket kihasználva a fejedelem magyarországi aspirációit ez a vagyon tette lehetővé. Fia, II. Rákóczi György pedig ezen túlmenően ismételten az északi szomszéd, Lengyelország irányába akarta külpolitikáját kiterjeszteni, és kitörni abból a korlátozott önállósággal rendelkező hatalmi helyzetből, amit az Erdélyi Fejedelemség félhűbéri helyzete okozott. A megyei nemesség középrétegének felső részét alkották a Dersyek és a Szokoly (Szakolyként is előfordulnak) család tagjai, akik ugyan összes adózó birtokukat tekintve elérik a 100 portát, de az egyes családtagok kezén lévő birtokok nagysága sokszor az ötvenet sem haladják meg. A Dersyek (sok nagybirtokos családhoz hasonlóan) a század végére elvesztik birtokaik nagy részét, mivel addigra összesen mindössze 30-35 adózó portát bírhattak. A Szokoly család tagjai ellenben mindvégig megtartották helyüket a megye középnemességének felső rétegében. A század közepén 83, illetve 122 porta után adóztak jobbágyaik, a század végén pedig több mint 170 porta, illetve 352 háztartást köteleztek adózásra. Utóbbi esetében nagyjából egyenlő nagyságú birtokokkal számolhatunk. 8 TRÓCSÁNYI, 1979.