Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - Pandula Attila: A genealógia ma. A genealógia magyarországi múltjából

Pandula Attila A genealógia ma A genealógia magyarországi múltjából A második világháborút követően még rövid ideig szélesebb körben foglalkoztak hazánkban genealógiával, felmerült egyes, korszerű irányzatok felé fordulás is. Többen, így pl. Szent­pétery Imre, a parasztcsaládok kutatásának előtérbe állításával próbálkoztak a tárgykör elfo­gadtatásával. Az 1940-es évek végétől kezdődően azonban a genealógia erőteljes visszaszorítására, lé­nyegében megszüntetésére került sor Magyarországon. Retrográd, feudális (fasiszta) stb. tu­dománynak kiáltották ki e szakterületet. E radikális intézkedésnek nyilvánvaló alapjául szol­gáltak a közelmúlt rossz emlékű származásigazolásai, illetve az a tény is, hogy a magyaror­szági genealógiában addig szinte kizárólag a főnemesség, a nemesség családtörténetének vizs­gálata dominált. Különféle próbálkozások ellenére sem sikerült - még megváltoztatott formá­ban sem - fenntartani e szakterület művelésének addigi hagyományos kereteit. így 1950-ben megszűnt a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság, illetve tradicionális szakfolyóirata, a Turul is. Ez utóbbinak az adott viszonyok között különösen rossz hangzása volt. Említésekor sokan a két világháború közötti, azonos nevű szélsőjobboldali mozgalmakra asszociáltak, amelyek természetesen semmilyen formában sem kapcsolódtak a történelmi segédtudomá­nyok, így a genealógia magyarországi műveléséhez. A korabeli tudományos élet, illetve az egyetemi oktatás tárgyköreiből is évtizedekre száműzték a genealógiát, illetve a kapcsolódó tudományterületek nagy részét. E radikális változások ellenére sem szűnt meg azonban teljesen a genealógia tudományos művelése Magyarországon. Éppen a korabeli változások egyik hatásaként, ez idő tájt nagy számban kerültek elsősorban a Magyar Országos Levéltárba, illetve a megyei levéltárakba kü­lönféle főúri, illetve nemesi levéltárak, levéltártöredékek, iratok. Ezek rendezésekor értelem­szerűen segédletek készültek, melyek nagy számban tartalmaztak genealógiai tárgyköröket. Sajátosan éppen ezek a publikációk jelentik a „jogfolytonosságot" a magyarországi genealó­giai szakirodalom történetében. 1 Érdekes, hogy éppen az 1950-es, 1960-as évek fordulóján került sor az ún. mormon fény­képezési akció keretében a legkülönfélébb magyarországi anyakönyvek döntő részének mik­rofilmre vitelére. A Magyar Országos Levéltárba került másodpéldány a későbbiekben meg­induló családtörténeti kutatások fontos adatbázisává vált. Csak néhány esetben került sor ebben az időszakban genealógiai jellegű/vonatkozású tudo­mányos eredmények publikálásra, ezek leginkább a középkorkutatás keretei között jelentek meg. 2 Megjegyzendő, hogy egyesek (így pl. Csapó György, Filkorn Pál, Gyengő László, Nyáry Zsigmond) ebben az időszakban is „genealogizáltak" anélkül, hogy bárminemű reményük lett volna eredményeik közzétételére. 1 BAKÁCS, 1955.; FEKETE NAGY, 1959.; IVÁNYI, 1963. 2 FÜGEDI, 1970.

Next

/
Oldalképek
Tartalom