Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 16. (Nyíregyháza, 2003)
Takács Tibor: Nyíregyháza legnagyobb adófizetői 1927, 1930, 1940
(Dessewffy Aurél 1929-ig, majd 1934-től szerepelt a legnagyobb adófizetők névjegyzékében.) Ebben az évben a földbirtokosoknak a névsorra kerülésében már nagyobb volt a földadó szerepe: a 11-ből 7 személynél önmagában, négy tirpák gazdánál pedig házadóval együtt elég volt a virilis tagsághoz. A „földbirtokosok" és a földadó némi „távolságának" a legnagyobb adófizetők névjegyzékén két oka lehetett. Elsősorban a tirpák gazdák esetében figyelhető meg, hogy az illető főként gazdálkodással foglalkozott, birtoka azonban önmagában nem volt elég a virilis tagsághoz, ahhoz szükség volt a város belterületén lévő háztulajdonra is. Ezzel kapcsolatban érdemes kitérni a foglalkozási megjelölés esetlegességére. A módosabb tirpák gazda tipikus képviselője, a helyi kisgazda-társadalom egyik vezető személyisége, Szmolár Mihály házadója minden évben két-háromszorosa volt a földadójánál (1930-ban például 251 P föld- és 834 P házadó), mégis minden esetben „kisgazdaként" szerepelt; ezzel szemben a nem kevésbé „tipikus" Zomborszky János 1930-ban házbirtokosként szerepelt, noha 565 P házadó mellett 350 P földadót fizetett. Más esetben olyanok lettek földbirtokosként felvéve, akik ugyan jelentős birtokkal rendelkeztek, de Nyíregyháza határain kívül. Liptay Jenő 1930-ban ezer pengőt messze meghaladó házadóval szemben mindössze 5P földadót fizetett, ám minden bizonynyal a szomszédos Nyírpazonyban elterülő 314 holdas gazdasága után földbirtokosként nevezték meg. Mindkét esetben arról van szó, hogy a közéletben birtokosként, gazdaként ismert, hivatalosan is ilyenként nyilvántartott személyek valójában adójuk nagyobb részét már nem ezen jogcímen fizették, és valószínűsíthetően jövedelmüknek nagyobb részét is házaik bérbeadásából nyerték. (Egy 1931-32 körüli háztulajdonos-összeírás szerint Liptay Jenő nevén kilenc, Szmolár Mihály nevén is több, részben bérbe adott épület volt. 27 ) 1927-ben 6 „magánzó", azaz házbirtokos szerepelt a virilisek között, valamennyien szinte csak házadót fizettek, és értelemszerűen csak ezzel is virilisek lettek volna. 1930-ra a házbirtokosként megjelölt személyek száma megnégyszereződött, ám annyiban nem történt változás, hogy a 23-ból 21-nek a bekerüléséhez kizárólag a házadó is elég lett volna. (További kettőnek ehhez a házadó is szükségeltetett.) Hasonló volt a helyzet 1940-ben is: mind a 13 házbirtokos a házadóval lett virilis. Láthattuk ugyanakkor, hogy a házbirtoknak ennél jóval nagyobb volt a szerepe a listára kerülésben. A három névjegyzék alapján levonhatjuk azt a következtetést, hogy a legnagyobb adófizetők névjegyzékében csak azokat tüntették fel „házbirtokosként", akik ezen kívül egyáltalán nem, vagy csak elhanyagolható összegű más adófajtát (elsősorban akkor is földadót) fizettek, míg azokat, akik akár elenyésző nagyságú kereseti adót is fizettek, aktív foglalkozásának megfelelően sorolták be. Vagyis a város vagyonos kereskedőit, iparosait még akkor is ekképpen tartották számon, ha az üzlettől már jórészt visszavonultak, és a legnagyobb adófizetők között elsősorban már házbirtokosként jelentek meg. Itt is találkozhatunk következetlenségekkel, amit az alábbi SZSZBML, V. B. 192. H/l. doboz, 2.cs.
