Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 16. (Nyíregyháza, 2003)

Takács Tibor: Nyíregyháza legnagyobb adófizetői 1927, 1930, 1940

példák is megmutatnak: 1930-ban Pisszer János építőmester vagy Wirtschafter Ottó vaskereskedő által fizetett házadó összege messze meghaladta a Palicz Pál által fizetettét, ráadásul az összes adón belüli aránya is nagyobb volt, mint Palicznál, mégis az utóbbit házbirtokosként tüntették fel. Noha a házadó alapján a virilisek közé kerülők száma minden évben jóval magasabb volt annál, ahányan a foglalkozási rovat szerint is „házbirtokosként" szerepeltek, ez utóbbiak súlyának változása arányaiban jól kifejezi a háztulajdon szerepének változását a legnagyobb adófizetők névsorának kialakulásában. így megfigyelhető, hogy 1927-hez képest 1930-ra a súlyuk növekedett, amit nagy részben a községi pótadó bevezetése, valamint az ideiglenes mentességet élvező házadónak a listán való megjelenése magyarázza, amellett természetesen maga a házadó és még inkább a házadóalap összegének növekedését is tapasztalhatjuk. Az adókulcs csökkenése, a háztulajdon jövedelmezőségének csökkenése, de mindenekelőtt a zsidó házbirtokosok kizárása abban is megmutatkozott, hogy 1939-re a házbirtokosként megjelölt virilisek száma is csökkent. 1927-ben a 19 kereskedőből 7 kizárólag a - vélhetően kereskedelmi tevékenysége után fizetett - általános kereseti adóval is virilis lenne, míg további 5nek ehhez házadó, egynél pedig még földadó is kellett. Ez azt jelenti, hogy 6 „kereskedő" virilis tagságához a kereső tevékenység egyáltalán nem volt szükséges. (Két személy még kereseti adót sem fizetett.) 1930-ban a kereskedelmi tevékenység önmagában már nem volt elég a legnagyobb adófizetők közé kerüléshez: a 15 személy közül 7 az általános kereseti adó és házadó révén került fel a listára, 8 személynél pedig a kereseti adó már egyáltalán nem játszott szerepet a virilis tagságukban. 1940-ben a kereskedők szám drasztikusan lecsökkent, aminek okát elsősorban a zsidó virilisek kizárásában találhatjuk. A két személy bekerüléséhez a kereseti és a házadó együttesen járult hozzá. Az adónemek szerepének változása tehát jelentkezik a kereskedők között: míg az 1929-es közigazgatási reform előtt önmagában a kereskedelmi tevékenység, illetve az utána fizetett kereseti adó még sok esetben elég volt ahhoz, hogy a kereskedők a legnagyobb adófizetők közé kerüljenek, a reform után azok a kereskedők, akik számottevő háztulajdonnal nem rendelkeztek, nem lehettek virilisek. Feltételezhető persze, hogy a háztulajdonukra szükséges tőkét kereskedelmi tevékenységükből teremtették elő: a reform tehát az újonnan felállított, gyors sikereket elkönyvelhető kereskedelmi üzletek tulajdonosai számára nehezítette meg a bekerülést, a több éves, évtizedes üzlettel rendelkező, a kereskedelemből származó tőkét részben házingatlanba fektető, ezáltal a városhoz jobban kötődő személyek tagságát kevésbé érintette. Némi változás megfigyelhető az egyes kereskedelmi ágak képviseletének változásában is. Talán nem véletlen, hogy azok foglalkozása, akiknél nemcsak a házadó, hanem a házadóalap is meghaladta a kereseti adó alapját, csak általánosan „kereskedőként" lett meghatározva. Rajtuk kívül 1927-ben a kereskedők és kereskedő-házbirtokosok között a divatárut és más ruházati terméket forgalmazók alkották a legnagyobb csoportot, de mellettük a fűszer-, valamint a bor- és sörkereskedőknek is nagy volt a súlyuk. 1930-