Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 16. (Nyíregyháza, 2003)

Takács Tibor: Nyíregyháza legnagyobb adófizetői 1927, 1930, 1940

mára is. Nem véletlen, hogy szinte kizárólag ők -Pisszer János, ifj. Tóth Pál, Friedmann Sélig - rendelkeztek itt számottevő háztulajdonnal. A részletes házadó-kivetési lajstromok hiányában nem lehet megállapítani, hogy a házbirtokosok milyen arányban éltek ténylegesen is házaik bérbeadásából. Az mindenesetre valószínűsíthető, hogy a több házzal bíró személyek azok egy részét bérbe adták. Nyíregyházán is voltak olyan építési vállalkozók, akik házakat bérbeadási vagy eladási szándékkal építettek. Ebbe a „típusba" sorolható Friedmann Sélig, Tóth Pál vagy özv. Barzó Mihályné. Természetesen nem fővárosi mértékű magánépítkezések zajlottak, a kisvárosi igények kisvárosi méreteket hoztak létre, így a bérházak nagy része földszintes, esetleg egyemeletes épület volt. A „nagyvárosias", többemeletes bérházak sem hiányoztak a városból, ezek építtetői azonban nem magánszemélyek, hanem közületek - egyházak, bankok, vízszabályozó társulatok - voltak; csak ezek rendelkeztek ugyanis az ehhez szükséges tőkével. A házbirtokosok másik csoportját azok alkották, akik nem vállalkozásszerűen építkeztek, hanem vásárlás vagy öröklés révén jutottak házingatlanhoz, s az általuk nem használt házakat bérbe adva hasznosították. A házvásárlás esetükben is tudatos befektetés volt: a jelentős kereskedők, kisebb részben iparosok és értelmiségi foglalkozásúak, jövedelmük nagy részét - egyéb lehetőség híján- házingatlanba fektették. Az előbbiek jellegzetes képviselői Háuffel Lajos és Marschalkó Lajos, utóbbiaké pedig dr. Kovách Elek. O 1927ben és 1930-ban még mint királyi közjegyző szerepelt, ám a legnagyobb tételt már ekkor is a házadó jelentette, igaz, keresete meghaladta a házadóalapját. 1940-ben, immár nyugdíjba vonulása után, házbirtokosként szerepel, és némi földadón kívül csak a Bessenyei téren lévő emeletes háza után fizetett adó szerepelt a neve mellett. Jellemző csoportot alkottak azok az - elsősorban özvegy nők, akik jobbára öröklés útján lettek házbirtokosok, és jelentek meg a legnagyobb adófizetők között. Tulajdonképpen egyik kategóriába sem sorolhatók a Dessewffyek, akik a királytelki kastélyuk és egyéb külterületi házingatlanaik után fizettek aránylag sok házadót. Kizárólag az általános kereseti adó alapján 1927-ben még 14, 1930-ban viszont már csak 2, 1940-ben pedig 3 személy került volna a legnagyobb adózók közé. A város legnagyobb keresettel rendelkező polgárai ezek alapján tehát csak a legelső évben vizsgálhatók. 1927-ben a 14 személy mindegyikénél az összes adó több mint a fele a kereseti adóra esett, a kereseti adóalapjuk részesedése pedig minimum 83 % volt. Heten voltak kereskedők, ami arra enged következtetni, hogy a húszas évek végén kétségkívül a kereskedelmi tevékenység révén lehetett leginkább nagy keresetre szert tenni. Ezen belül is elsősorban a méteráruval, ruházati termékekkel, divatáruval való kereskedés volt a legjövedelmezőbb, így a névsorban található Lichtenberg Sándor cipő-, valamint Gaál József és Rotschild Sámuel divatkereskedők, valamennyien a főtéren rendelkezetek üzlettel. Ezzel szemben a múlt századi nagy kereskedő-vagyonokat megteremtő, de még a századfordulón is jelentősnek mondható terménykereskedelem végképp elvesztette fontosságát. A fűszerkereskedőket is mindössze egy személy,