Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)

Változás és folytonosság - Takács Tibor: A nyíregyházi képviselőtestület választott tagjai (1902–1939)

(előtte pedig évekig virilis) képviselő Huray János húsiparos a Kisosz-ban majd az ipartestületben is ellátta az elnöki funkciókat, egészen 1939-ig, amikor 1908-ban kezdett iparát feladva nyugdíjba vonult.

28 Utóda a nyíregyházi iparosság egyik vezéralakja, Lakner Béla pékmester lett, aki sokáig volt az ipartestület alelnöke, ellenőre és elöljárósági tagja; ő szintén 1929-től ült választott képviselőként a városi közgyűlésben. Lakner apjának, Lakner Ödönnek-aki szintén volt ipartestületi alelnök, s 1914 végén bekövetkezett haláláig évtizedeken át volt választott képviselő - 1874-ben alapított üzemét vette át 1905-ben. Megemlíthetjük még Barzó György mészárost, Antal János és Lajos kocsigyártókat, Hogyan Mihály ácsot és Valkó Pál kőművest, építési vállalkozókat, Kiss Gyula lakatost, ipartestületi alelnököt, vagy Czigler János kosárfonót, bútorgyárost. A példákból is látszik, hogy a város legtekintélyesebb iparosai a jelölők és a választók jóvoltából többnyire helyet foglalhattak a képviselőtestületben. Az értelmiség alacsony választási részvételének, egységes fellépésének hiányát a század elején - a már említett okok mellett - jórészt abban kereshetjük, hogy egy meglehetősen heterogén rétegről volt szó, és nem volt olyan szervező erő, amely közös fellépésre mozgósította volna a különböző foglalkozású és társadalmi státuszú csoportokat. Az intelligencia választások iránt tanúsított passzivitásának a megítélésében figyelembe kell venni azt is, hogy az értelmiség Nyíregyháza társadalmában meglehetősen új elem volt. Pontosabban fogalmazva: nagyobb számban csupán a polgári korban jelent meg, az újonnan érkezett megyei és állami tisztviselők, államvasúti alkalmazottak, részben az orvosok, ügyvédek pedig sokáig közömbösen szemlélték a város belső ügyeit. Nem lehet véletlen például az, hogy a tisztviselők közül sokáig a „törzsökösnek" tekinthető városi hivatalnokok kerültek be legnagyobb számmal (ti. azok, akik állásuknál fogva nem voltak a közgyűlés tagjai). A két világháború között - mint láttuk - az értelmiség választási aktivitása megnőtt, melynek eredményeképpen a korábbinál jóval több képviselőjük került be a testületbe. Az egység címén kialakított „arányos" képviselet tehát egyértelműen az „intelligenciának" kedvezett, ugyanakkor azon belül az egyes csoportok súlya megváltozott. Míg a század elején a köztisztviselők, az ügyvédek, valamint a tanárok és tanítók részvétele volt jelentősebb a választott képviseletben, addig a két háború között utóbbiak száma jelentősen csökkent, s helyüket a különböző egyházak papjai, lelkészei vették át. Általában tehát azok szerepeltek a választottak között legnagyobb számmal, akik már a hivatásuknál fogva is szorosabb, „mindennapi" kapcsolatban álltak a társadalommal. A század elején összesen 29 helyre választottak köztisztviselőt képviselőnek, amelyeken 23 személy osztozott; meglehetősen nagy volt tehát a fluktuáció, 19 fő a vizsgált időszakban csupán egyszer került be. Az esetek majdnem felében olyan városi hivatalnokok kerültek választás útján a képviselőtestületbe, akik hivatali állásuknál fogva nem szavazhattak volna a közgyűléseken: például Mikecz József irodatiszt 1902-ben, Juhász Etele rendőralkapitány 1905-ben, Csapkay Géza gyámpénztári ellenőr és id. Gaál Ede levéltárnok 1908-ban, vagy Krska Gyula irodatiszt és Deák András adótiszt 1917-ben. Valamennyi század eleji választáson sikeresen szerepelt Tomasovszky Lajos adótiszt Lemondásának híre: Nyírvidék, 1939. február 5. 2.