Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)

Változás és folytonosság - Takács Tibor: A nyíregyházi képviselőtestület választott tagjai (1902–1939)

illetve Jóba Elek alszámvevő, igaz, utóbbi 1911-től felhagyott a közszolgálattal, és kizárólag a családi vállalkozásnak, a város legnagyobb nyomda- és kiadó vállalatának vezetésével foglalkozott. A kisebb városi hivatalnokok, hivatali alárendeltek megválasztása a testületben a városi elöljáróság iránt lojális elemek számát gyarapította; ám úgy is tekinthetjük a dolgot, hogy ez még inkább szorosabbá tette a képviselőtestület és vezetés kapcsolatát. Ebbe a kategóriába soroltam Bogár Lajos volt főjegyzőt, aki nyugdíjazása után is - 1914-től, immáron választottként - tag maradt. Májerszky Béla polgármester 1914-es választáson való indulásának is az lehet a magyarázata, hogy közelgő nyugalomba vonulását követően is - erre 1915 nyarán sor került - tag szeretett volna lenni. A Nyíregyházára pár évtizede betelepült megyei és állami hivatalok tisztségviselői a jelek szerint nem tartották fontosnak a képviselőtestületi tagságot, távol tartották magukat a város belügyeitől; számukra a közéleti szereplés igazi terepét a vármegye jelentette. Ritkaságszámba ment egy megyei főjegyző (Sipos Béla, 1908), egy alispán (Szikszay Pál, 1905), vagy egy főispán (Újfalussy Dezső, 1914) tagsága, de a törvénykezés területéről is csupán Nagy Lajos járásbíró (1902), Kovács István (1905 és 1914) és Thoroczkay Gyula (1917) törvényszéki bírók kerültek be, igaz, előbbi kettő mögött több évtizedes képviselőség állt. Az már feltűnőbb, hogy két pénzügyigazgató, Eckerdt Elek és Sefcsik József is képviselő lett; a kerületi munkás betegsegélyező pénztár igazgatója (majd az OTI helyi vezetője), ifi. Lakner Ödön 1911-től egészen 1936-ig volt választott képviselő. Közéleti aktivitásában családi hagyományokat követett, hiszen apja és testvére - híres pékmesterek - szintén tagok voltak. Az államvasutak helyi tisztségviselői (két osztálymérnök, egy állomásfőnök és egy altiszt) a tízes évektől folyamatosan jelen voltak a választottak között. 1929 után a köztisztviselők súlya megnőtt a képviselőtestületben, a helyek mintegy 15 %-át szerezték meg, ám ez elsősorban az időszak első választásainak volt köszönhető: legkésőbb 1936-ra Uzoni Jenő postafelügyelő kivételével az összes korábbi tag kikerült; súlyuk általában is csökkent, 1936-ban például egyetlen köztisztviselőt sem választottak képviselővé. A legnagyobb változást az jelentette, hogy a korábbi időszaktól eltérően kizárólag állami hivatalnokok, elsősorban továbbra is bírók és államvasúti alkalmazottak, kerültek választás útján a testületbe. A 14 köztisztviselő között az egyetlen kivételnek a már említett vármegyei levéltárnok, Nagy Lajos lelkész számított. Azt, hogy a városi parlament és az állami bürokrácia között megfigyelhető kapcsolat erősödését - elsősorban a harmincas évek első felében - utóbbinak a városi ügyek iránt megnövekvő érdeklődése magyarázza, vagy az államapparátus ellenőrző funkciójának a megnövekedése inspirálta, jelen állás szerint nem megállapítható. Kétségtelen azonban, hogy személyükben sokszor az elcsatolt területekről érkezett tisztviselők fokozott közéleti aktivitásának lehetünk szemtanúi: például Uzoni Jenő, a postahivatal vezetője és Illés Andor, a törvényszék elnöke Erdélyből, Tibay Gyula MÁV-állomásfőnök Kárpátaljáról menekült. Ők általában a társadalmi mozgalmakban, mindenek előtt a Közalkalmazottak Nemzeti Szövetségében és a Turáni Körben is vezető szerepet vittek, s ezáltal a helyi közélet formálóivá váltak, ami segítette a társadalomba való beilleszkedésüket. Sokszor azonban a várossal való kapcsolatuk csupán a hivatalviselés időszakára korlátozódott, esetleges elmozdításuk után megszakadt kapcsolatuk a várossal: Tesléry Károly megyei tanfelügyelő 1937-ben azért volt kénytelen lemondani a mandátumáról, mert a vallás- és