Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 14. (Nyíregyháza, 2000)

Előadások 1848–1949-ről - Takács Péter: „... az én csekélységem is befolyást gyakorolt...” (Krasznay Péter visszaemlékezései 1848–1849-re)

feladása előtt lenne oka felháborodni. Maga is elhiszi, hogy Klapka azért adta fel Komáromot, hogy gróf Károlyi Györgynével külföldre távozhasson. Másrészt társaival együtt végig kell néznie — Klapka parancsából —• egy tizedelést. Történt ugyanis, hogy a vár alatt táborozó 60. zászlóaljból egy fél század legénység tizedeseik vezetésével egy éjszaka megszöktek, de a hu­szárokkal visszakísértettek, majd a Bocskai huszárok egyik szakasza, akik 1 évre szegődtek, s letelvén éves szolgálatuk, távozni akartak a várból. Klapka előbb szép szóval akart hatni rájuk. Mivel ez sikertelen volt, a szökevényeket és távozni akarókat haditörvényszék elé állíttatta, s büntetésük a megtizedelés volt. Krasznay szenvtelen tárgyilagossággal számolt be az esetről: „ mindkét csapat élén lévő altisztek golyó általi kivégeztetésre, a közlegények pedig megtize­deltetésre ítéltettek, és az ítélet rajtuk az egész hadsereg minden csapatjából kivezényelt egyes szakaszok jelenlétében végre is hajtatott. Bizony nekünk katonáknak is, akik anfnjyi csatában már megszokhattuk az emberek gyilkolását látni, megható látvány volt ez a végrehajtás. " 20 Ezzel a rezignációval viselte el Krasznay Péter a harcterek viszontagságait, ezzel a nyuga­lommal kúszott fel az ostrom létrára, ezzel pihent meg a juhakolban, vagy ázott éjszakákon át az előőrsön. Ezzel a rezignációval fogadta el a menyecskék, kurtizánok kegyét, ezzel majszol­ta a fekete kenyeret s ette a legénységnek és az altiszteknek gyakran kijáró gulyást, ezzel fo­gyasztotta a legénye által szalonna és kenyér helyett vásárolt tálnyi káposztát. Megszokott ke­délyéből alig néhányszor zökkent ki. Mindannyiszor, ha fondorlattal, ügyeskedéssel, otthonról kapott pénzzel, az altiszteknek járó napidíjból vagy egyéb pénzforrásból magának és altiszt társainak jó vacsorát tudott szerezni. Ország-gyaloglása, egységének vonulása mentén számon tartott minden csárdát, kocsmát, minden családot, ahol kedvére lakmározhatott. Debrecenben az „Aranyinő féle vendéglőt", Szolnok tájáról „a Szanda korcsmát" és a városi vendéglőt — ahová a szabolcsi „qualifikált ifjúságot" búcsúlakomára invitálta Bónis Sámuel, Somossy Ignác és Szunyogh Rudolf képviselő —, a temesvári kuplerájt, a frissen besorozott legények kenyérdobálását Gönyűnél, a győrszigeti halász szerény, de vendégszerető házát, a zsámbéki bámészkodó gyerektől elragadott fekete kenyeret, Perczel Mórné „leereszkedőkegyességgel" kínált teáját Nagykőrösön, a Perczel Mórtól kapott pénzen Törökszentmiklóson a diákfiúknak szervezett disznótoros vacsorát, és újra a Szanda korcsmát, az abonyi zsidó kereskedő kemen­cébe falazott sült libáját, a szolnoki szerzetesek feltört éléskamráját és pincéjét, a Kunhegyesre invitáló vacsorameghívót, atiszaörsi özvegy és 16 éves lánya felszolgálta kellemes vacsorát és éjszakát, a tiszafüredi juhtúrós galuskát, a mezőtúri „szamárkötélnek" nevezett sült tésztát, a cinkotai „Nagy itze vendéglőt", a pesti Vadászkürt szállodát, Mernyák órásné ebédjeit és dé­vajkodásait, a pesti bordélyházat, a soóki református lelkész vendégszeretetét, a peredi rántott csirkét. 21 Ezek sorra mind olyan élményei voltak Krasznay Péternek, amelyek feledtették a sár­ban poroszkálást, a napokig való éhezést, a zuhogó esőben való előőrsözést, a testüket hóval fedő éjszakázásokat, s gyakorta fölébe nőttek a csaták okozta élményeknek is. Ezekkel legfel­jebb csak az altisztekből toborzott dalárda szereplései, 22 a soóki táncmulatság 23 és a 48. zászló­alj zászlóünneplése ért fel. Ez utóbbit érdemes részleteiben is felidéznünk. A Komárom körüli csaták során 1849. július 2-án a 48. honvéd zászlóalj az ellenséges túl­erővel szemben hősies küzdelemben visszafoglalta a monostori hegyet és az ellenséget az ácsi erdőkig visszanyomta, amiért Görgei napiparancsban dicsérte meg az egységet, Rakovszky Sá­muelnek második rendű vitézi érdemrendet adományozott és alezredessé léptette elő. A 20 Uo. 125. 21 Uo. 58., 59., 63., 67., 68., 73., 74., 76., 80., 82., 84., 88., 94., 102., 104., 106. 22 Uo. 72., 86. 23 Uo. 104.

Next

/
Oldalképek
Tartalom