Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 14. (Nyíregyháza, 2000)

Előadások 1848–1949-ről - Takács Péter: „... az én csekélységem is befolyást gyakorolt...” (Krasznay Péter visszaemlékezései 1848–1849-re)

az egyidejű és a későbbi történelmi valóság által formálódó históriai diskurzusát, a későbbi aktuálpolitikai szférán és hétköznapi sors alakulásán átrezegtetett magánértelmezését. Önmagában már ez a kettősség — megélt, egy szinten „ megcsinált" történelem lenyomata, majd annak értelmezésbeli alakulása és rögzítése is megérdemli a szakma eddigieknél aktívabb figyelmét Krasznay Péter emlékiratai iránt. Krasznay visszaemlékezéseinek figyelmet érdemlő értékét az említett kettős szempont mellett növeli az a ritka őszinteség, amellyel ösztönösen megrajzolja a középnemességből az 1830-as évektől kényszerűen „toborzódó" honoráciori réteg formálódását, e réteg társadalmi, politikai és értékrendbeli nézeteinek és mentalitásának, jövőt illető elvárásainak és igényeinek alakulását, ami a dualizmus korában átvezet a vidéki dzsentrilét természetes közegének és világának megteremtődéséhez. E téren — bizonyára nem tévedünk állításunkkal — Krasznay Péter tipikus folyamatot tár elénk.

6 Krasznay Péter írásos hagyatékának értékeiről, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc társadalmi hátterének feltárását, a dualizmus kori társadalmi folyamatok értelmezését és elemzését segítő tartalmáról még sok-sok pozitívumot elmondhatnánk, de azt szerencsésebb a visszaemlékezések egészének publikálása idejére halasztanunk. Ezúttal csak az 1848-1849-es fejezettel kapcsolatban irányítanánk az érdeklődők figyelmét néhány fontosabbnak vélt szempontra. A Krasznay família a XIX. század első felének abból a középnemesi rétegéből való, amelyik kiterjedt rokonsága révén az ország keleti és északi vármegyéiben szerteszóródott — ősiségi jogon bírt — nemesi javakkal rendelkezett, de a család már elsődlegesen a közszolgálatra építette jövőjét, s a rendi értékrend szerinti folytonosság fenntartását a férfi utódokra alapozta. Ezt az értékrendet követte Krasznay Péter apja is, aki nagyszámú gyermeke kapcsán gondosan ügyelt a lányok rangjukhoz illő kiházasítására, de nevelésüket a család nőtagjaira hagyta. Fiainak jövendő útját azonban a legnagyobb szigorral határozta meg. Lévén három élő fia — születési sorrendben: Gábor, Péter, Ádám —, mindhármat iskoláztatni akarta, s közülük egyből papot akart nevelni. A szigor mellett odafigyelt fiai hajlamaira és tehetségére is. Ez az odafigyelés eredményezte már-már görcsösségig merev és kemény akaratának időközbeni módosulását. A három fiú közül kettőnek — Gábor, Péter — élénk felfogása, jó memóriája volt, a harmadik — Ádám — viszont alkalmatlannak bizonyult a magasabb szintű iskoláztatásra. Ezért megengedte, hogy Ádám — a legkisebb fiú — az iskola helyett a családi gazdálkodást válassza, Gábornak viszont jogi végzettséget kellett szereznie, Pétert pedig papnak szánta. A Nagykárolyban, Máriapócson, Lőcsén, Szatmárban megfinanszírozott iskolai kurzus éppen ezt a papi pályát egyengette Karsznay Péter esetében. Bár az 1858-tól visszaemlékezéseket író Péter tehetséges tanulónak bizonyult, de az iskolai előmenetelét gyakran kellett a nemesség által lebecsült, a jelek szerint meg is vetett kemény fizikai munka végeztetésével, egyéb büntetéssel serkenteni. Ebben a szándékában Krasznay Péter atyja megingathatatlannak bizonyult, mint abban is, hogy középső fiából római katolikus papot nevel. Ha nem maga mentésének, hanem a haldokló atya engedékenységének igazolására iktatta visszaemlékezései sorába Krasznay Péter, atyja csak a halálos ágyán bízta Gábor fivérére azon engedelmét, hogy ha nincs vonzalma középső fiának a reverendához, folytathatja tanulmányait jogon is. A visszaemlékezés hitelességét erőtleníti, hogy a két testvér — Gábor és Péter — a család többi tagjának tudta nélkül megsemmisítették elhunyt apjuk végrendeletét, melyben egyik leánytestvérüket — mert az kedve ellenére ment férjhez —- kitagadta az örökségből. Nem bizonyítható, de nem is cáfolható, hogy ennek a végrendeletnek a megsemmisítése járulhatott hozzá, hogy 6 Takács, 1991. 57-69.