Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 14. (Nyíregyháza, 2000)

Előadások 1848–1949-ről - Czövek István: A magyar 1848–49 és Európa

Az angol állásfoglalással kapcsolatos magyar kételyeknek már egy évvel korábban hangot adott Kossuth 1848. július 11-i beszéde: „Azonban arról meg lehetünk győződve, hogy az angol ott és annyira fog bennünket pártolni, amennyiben saját érdekével megegyezőnek találandja. "

4I Ezzel együtt a magyar külpolitika bízott az események jobbrafordulásában, bár Medem bécsi orosz nagykövet egy percig sem titkolta, nem ismeri el a magyar kormány jogát önálló külpolitikai lépésekre. Az angol diplomáciát nagymértékben meghatározta a német egységtől való félelem, amely felborította volna az európai egyensúlyt. Ahogy már többször is hangsúlyoztuk, az angol külpolitika feltétlenül ragaszkodott a Habsburg Monarchia fennmaradásához: „Nincs még egy állam - írta a Times - amelynek a befolyása olyan lényeges lenne a hatalmak egyensúlyának szempontjából, s következtetésképpen az angol érdekek védelmének szempontjából a kontinensen, sőt szigetünknek a biztonsága szempontjából, mint az osztrák birodalom. "

42 Az angol politikai életben, s a vele szoros kapcsolatban álló sajtóban lényegében két egymástól eltérő fajsúlyú erő állt szemben. A Palmerston körül csoportosuló politikai irányzat mindvégig megtartotta erősebb pozícióját. Az uralmon lévő whig-kormány és az ellenzékben élő konzervatívok egyaránt fontosnak tartották Poroszország nemzetközi szerepét. Ezt elősegítette a bécsi kiküldetésben lévő angol és orosz nagykövet, Ponsonby és Medem azonos állásfoglalása. 1849. május 11-én az angol parlamentben interpelláló Osborne három kérdéskört érintett. Először: van-e az angol kormánynak tudomása a magyarországi orosz invázióról, másodszor: létezik-e véd- és dacszövetség Poroszország és Ausztria között, harmadszor: az angol kormány szándékozik-e közvetíteni az osztrák császár és a magyar nemzet között. Palmerston diplomatikusan kitért a válasz elől, csupán annyit mondott: „Ausztria és Magyarország közti közbenjárás érdekében Őfelsége kormánya nem tett lépéseket, mivel az osztrák kormány nem adta értésére, hogy ilyen közbenjárást kíván. "

43 Ha néhány, Palmerston politikájával szemben fenntartásokat hangoztató politikus után kutatunk a magyar 1848-49 kapcsán, feltétlenül ki kell térnünk J. A. Blackwell személyére. Ahogy Kabdebó Tamás könyvében megjegyzi: „Egyféle embrionális állapotban lévő magyar orientációjú hatalmi politikát képviselt", amely „szembeszállt a hagyományos brit hatalmi egyensúlyi politikával, amely Ausztria orientációjú volt... a történelmi Magyarországot meg kell őrizni, míg a Habsburg Birodalom saját tetszései szerint részeire válhatna szét. "

44 Teljesen egyetérthetünk az előbbi idézet szerzőjével abban, hogy ezzel a nézetével nem aratott sok sikert az angol külpolitika műhelyében Blackwell. Hajnal István szerint: „A szabadságharc idején [Blackwellj a mérsékeltek kiegyezésének közvetítésére igyekezett rábírni az angol kormányt. "

4S Blackwell félhivatalos ügynöki állásban működhetett, de a negyvenes évek magyar politikai elitjének is bemutatkozhatott. 1842-ben többször is panaszkodott arról, hogy London mintha megfeledkezett volna róla. A reformkörök 1839-ben megindították az angol-magyar gazdasági kapcsolatok megalapozásának folyamatát, amelynek lényege egy önálló magyar kereskedelmi ügynökség felállítása volt Londonban. Ebbe a munkába kapcsolódott be Blackwell. Hamar kiderült: Bécs nem támogatja ezt az elgondolást, ráadásul a radikálisabb magyar körök vették kezükbe a magyar kereskedés ügyét. 41 Hajnal István: A Batthyány-kormány külpolitikája. Bp., 1987. 49. 42 Andics, 1961. 153. 43 Waldapfel, 1962. 302. 44 Kabdebó Tamás: Blackwell küldetése. Bp., 1990. (a továbbiakban Kabdebó, 1990.) 21. 45 Hajnal, 1927. 33.