Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 14. (Nyíregyháza, 2000)

Előadások 1848–1949-ről - Szabad György: A magyar 1848–49 európaisága

bírniuk kellett volna, s „általában minden polgári, egyházi, kincstári, katonai és általában minden honvédelmi tárgyak" körébe tartozókkal (a látszólagos pleonazmus — „katonai", „honvédelmi" — az aggályos törekvést fejezi ki a hadügy minél teljesebb átfogására). Ugyanakkor biztosították az uralkodó számára azokat a felségjogokat, amelyet az európai alkotmányos monarchiákban is megillették a trón törvényes birtokosát. így az országgyűlés összehívásának joga (és kötelezettsége), elnapolásának és feloszlatásának szabályozott (a költségvetés és a zárszámadás elfogadásától függővé tett) joga, valamint a kinevezési, rangemelési és kegyelmezési jog. Mindezt kiegészítette a törvények szentesítésének feltételéül szabott joga az uralkodónak (katonai tisztségekre való kinevezés és a határőrség adott rendszerének fenntartása mellett) „a magyar hadseregnek az ország határain kívüli alkalmazására". De az uralkodó valamennyi „jogával", kivétel és fenntartás nélkül, csak a magyar országgyűlésnek felelős miniszter ellenjegyzésével élhetett. Egyetlen területen maradt körvonalazatlanság, abban, milyen módon és mértékben nyerhet beleszólást a magyar kormány a felség személye körül tartózkodó miniszter révén a külügyek intézésébe. (Megjegyzendő, hogy e téren az európai alkotmányos monarchiákban sem uralkodtak egyértelmű szabályok.) A szabályozás, mindenekelőtt a miniszteri ellenjegyzés hiánytalan megkövetelése minden uralkodói megnyilatkozás érvényessége tekintetében — 1848 történéseinek tükrében is —jogilag megfelelő korlátnak bizonyult az uralkodó személyének, alkotmányos helyzetének abszolutisztikus célokra való felhasználása ellenében. így történt, hogy az udvar az 1848 tavaszán szentesített törvényekbe foglalt kompromisszum megmásítására irányuló politikai akaratát csak jogsértő lépésekkel kísérelhette meg érvényesíteni. A miniszteri ellenjegyzés követelményének mellőzésével született meg az új irányvételt a nádorral közlő, sokban rendelkező tartalmú 1848. augusztus 31-i uralkodói kézirat, Jellacic hatalmi állásának megerősítése, a kísérlet arra, hogy Lamberg kezébe kerüljön a magyarországi fegyveres erőkkel való rendelkezés joga, majd Jellacic főparancsnoki kinevezése, Récsey Ádám új miniszterelnökként prezentálása, a magyar országgyűlés idő előtti feloszlatása stb. A Magyarországon zajló, szellemesen „törvényesforradalomnak" nevezett átalakulás elérte egy alkotmányos forradalom fázisát, hiszen olyanná formálódott a helyzet, amelyben a meglévő törvények csak részlegesen adtak útmutatást, így a népszuverenitásra alapozva kellett, mert csak így lehetett, parlamentáris úton áthidalni a joghézagokat, elhárítva a behódolást mind az abszolutizmusnak, mind az anarchiának. Kossuth vezetésével azok vállalkoztak erre, akik sem külföldre menekülni, sem a lelki összeomlásba zárkózni, sem a teljes vagy részleges politikai passzivitásba vonulni nem kívántak, hanem védelmezni akarták Magyarország megújulásának, törvényes átalakulásának a siker minden lehetőségétől még korántsem megfosztott ügyét. Tőlük tanulhatta meg a nemzet, hogy vannak olyan értékek, amelyeket önként feladni nem szabad. Közbevetőleg itt utalok a kegyelmezési jog gyakorlásával kapcsolatban hozzám intézett kérdésre, annak példázásául is, miszerint nem csupán az értékőrzés, hanem az értékgyarapítás lehetőségéről is szó volt a továbbfolyó küzdelemben. Az uralkodó — természetesen — a kegyelmezés jogát is csak miniszteri ellenjegyzéssel gyakorolhatta, sőt egy vonatkozásban az 1848-as szabályozás még súlyosabb feltételt támasztott. Az uralkodó ugyanis a parlament által felelősségre vont és vétkesnek bizonyult minisztert nem részesíthette kegyelemben, csak a minden bűnösre kiterjesztett általános amnesztia elrendelésének óriási kockázatát vállalva, azt is természetesen csak miniszteri ellenjegyzéssel. Ismereteink szerint az európai alkotmányos követelmények maximumát jelentette az, hogy 1849-ben az országgyűlés országos határozatba foglalta, amit a kormányzóelnökké választott Kossuth vállalt is, hogy kegyelmet az államfő az igazságügy-miniszter előterjesztése, illetve ellenjegyzése mellett csak az 1849 májusában fel is állított „kegyelmiszék" hozzájárulásával nyújthatott. Az új testülettel kapcsolatos