Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 13. (Nyíregyháza, 1999)

Helytörténeti tanulmányok - Irodalomtörténeti tanulmányok - Karádi Zsolt: Nép, sors, irodalom (In memoriam Czine Mihály)

szellem ama fényűzését, hogy csak azokról a szerzőkről beszéljen, akikben tulajdon eszméit látta megvalósulni. Ezek közül talán legfontosabb az alkotói szerepértelmezés: e kérdéskörben egyetértőleg idézi Kós Károlyt, aki szerint „az igaz művésznek... mindenütt a világon, minden időben és minden körülmények között a sors által rendelt kötelessége (volt, van és lesz), hogy a maga népének és szülőhazájának sorsát vállalja, s élete munkájával szülőhazáját és annak népét megbecsült hagyományainak szellemében, hűségesen szolgálja. " (Kós Károly példája) Az Ady-féle „Mit ér az ember, ha magyar?" kérdésre szenvedélyesen választ kereső Czine Mihály könyve korábbi munkáinak ismerői számára nem szolgál alapvető nóvumokkal. Ugyanúgy hű maradt ars poeticájához: ahhoz az elképzeléshez, amely a magyar irodalmat nemzeti ügynek tekinti. Tiszteletre méltó ez a szívósság, egy olyan irodalmi közegben, ahol egyre kevesebben osztoznak vele ebben a hitében. Érdeklődése sem változott a Nép és irodalom óta. Nemcsak értékelési szempontrendszere maradt változatlan, hanem az általa gyakran alkalmazott műfajok is hasonlatosak a korábbiakhoz. A köszöntők, születésnapi értékelések, rövid pályavázlatok, emlékezések (A Számadó köszöntése — Illyés Gyula nyolcvanéves, A Számadó távozása, Kós Károly példája, „Tűzlátta phőnix madár" — Reményík Sándorról, Humánum és szolgálat — Kacsó Sándor nyolcvanéves, Feltámadó ember — Bözödi György hetven éves, Hegyi Endre tört éneke, Sütő András ünnepe, Farkas Árpád vállalása, Vajdasági magyar író Magyarországon — Herceg János ünnepe, Cs. Szabó László hűsége) mellett műhelyében azonban keletkeztek nagyformátumú, széles ismeretanyagot közreadó, horizonttágító szándékú tanulmányok is (Protestantizmus és irodalom, Debrecen és századunk irodalma, Kodály és a magyar irodalom, Négy mondatról — bővebben, A Márciusi Front és a népi irodalom, Csoóri Sándor számadása, Magyar irodalom Kárpátalján). Maga is kálvinista eszményeket vallva hirdette: „A vállalásnak, a magatartásnak lett meghatározója a protestantizmus, illetve a kálvinizmus. Az itt állok másként nem tehetek magatartásnak. A köznépnél is: éltek, ahogy lehetett. Mint Szabó Pál írja: kőnél is keményebbre formálódva. Szembeszállva a törökkel, ha volt a nyílt küzdelemnek reménye, rejtekezve a mocsárban, ha megmaradni csak úgy lehetett. S mihelyt engedte az idő, a történelem: előjöttek a napfényre, kerékre tett templomaikban is énekelve a zsoltárt. S rakták újra, akár sárból is, a hajlékukat." A Czine-művek legtöbbjét jellemzi ez az emelkedett hang s a képes beszédre való hajlam; írásainak atmoszféráját az ünnep, a személyes ünneplés tónusa határozza meg. Kodály jelentőségéről értekezve előre bocsátja: az ő „szelíd Krisztusarcát többnyire csak messziről láttam; kórusok, ünneplő sokaság előtt; mindannyiszor gyermekkorom bibliás képzetét véltem valóságossá elevenedni: Krisztus jár száraz lábbal a háborgó tengeren; szavaival korbácsolva és csendesítve a vizeket". Czine Mihály tollán Ady a „20. század hozta létproblémáknak összemberi költőként is kifejezője lett: először küzdött meg a Nincsen, a Semmi szorításával, s magaslott föl költészetében a mégis - és újra hitével a mindig újrakezdő ember"