Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 13. (Nyíregyháza, 1999)

Helytörténeti tanulmányok - Nyírbátorról - Balogh István: A Báthori család négy oklevele (1330–1332)

vendégeket, jobbágyokat és népeket országunk minden bírájának, igazságszolgáltatójának mindenféle joghatósága, bíráskodása, köteles szolgálata alól állandóan vegyük ki, és örökös mentesítés címén — amint az alábbiakban világosan meg van mondva — méltóztassunk ékesíteni és megadományozni, és erről a mi magasságunk előtt felségünk lábaihoz borulva mélységes és alázatos könyörgéssel esedeztek. Mi tehát az előttünk kedvelteknek kérésére és könyörgésére feltett szándékunk szerint királyi megfontolásunk arcát és tekintetét oda fordítván, hűségnek és hűséges szolgálataik sok dicséretre méltó érdemeit, amelyeket szerencsés és véletlen esetekben és végződésekben buzgó igyekezettel teljesítettek, testvéreiket, rokonaikat és hozzájuk tartozókat, ministereiket és familiárisaikat, azok összes jószágát a végső pusztulásnak, különösen pedig Bátor birtokot — ahonnan, mint a jó földből, a legjobb gyümölcs eredt —, akik oldalunk melletti engedelmességtől vezettetve hozzánk csatlakoztak, más birtokaikkal miattunk, a velünk szembeni hűtlenek támadásainak, pusztításainak, rombolásainak, elnéptelenítésének kitéve hagyták. Rokonaik, familiárisaik és ministereik, jobbágyaik közül sokat a velünk szemben hűtlenek, Tamás fiai, néhai Kopasz és Beke idejében tömlöcbe vetettek, kegyetlenül megcsonkítottak, igen sokan csúfolódást tapasztaltak, nem keveset az említett Bereck fiai mellett tanúsított hűségük miatt — amellyel nekünk igyekeztek elhatározottan kedvünkre lenni —, utálatos láncokkal, kötelekkel megkötöztek, a ministerek és familiárisok és jobbágyok közül például Bátorból szám szerint 53-at szánalomra méltóan meggyilkoltak. Ok azok, akik az evangéliumi tanítás folyását és királyi fenségünket követve, nem kímélték sem saját magukat, sem övéiket, káraik, sem csábítgatások, másféle kísértések, melyek az emberi gyengeséget a jó munka előre feltett céljától eltérítik, nekünk úgy tűnik, hogy akik a mi hűségünket követték, az úr keresztjét hordozzák. Emiatt jogosnak és igazságosnak ítéljük, hogy a nagy dolgokat nagyokkal és méltókkal kell viszonozni, hogy a mérhetetlen fáradozásaikat bőséges jutalom vidítsa fel és újítsa meg, hogy az ő példájukkal a hűségnek gyógyszere gyarapodjék, és többen is tanulják a kegyes fejedelmet odaadóan szolgálni. Ennyi érdemnek és önzetlen engedelmességnek kegyelmünk adományával segíteni akarván — ámbár érdemeik ennél sokkal és messze többet érdemelnének —, mégis, hogy némileg valamiféle kárpótlással válaszoljunk nekik és figyelembevételével annak, hogy nekik mibe kerültek, kérésük és könyörgésük meghallgatása után ez tartozásunk lett és az is marad, az említett András püspök úrnak, valamint János mesternek Lökösnek és Miklósnak s általuk utódaiknak és örököseiknek különös királyi kegyelmünkből és királyi hatalmunk teljességéből az általuk alázatos térdhajtással azt a tőlünk kért és kívánt ez előjogot vagyunk hajlandók engedni és hagyni, örökös joggal adományozni, hogy a többi birtokaik között az említett Bátort és annak következtében oda költözött vagy oda költözendő vendégeket, jobbágyokat és népeket a magyar királyságunk nádora, országunk bírája, a megyék, különösen pedig Szatmár vármegye ispánja, szolgabírái, azok helyettesei, általában pedig országunk minden most meglévő és