Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)
Major Zoltán László: Néhány vonás a művelődéstörténész Balogh István arcképéhez
Major Zoltán László NÉHÁNY VONÁS A MŰVELŐDÉSTÖRTÉNÉSZ BALOGH ISTVÁN ARCKÉPÉHEZ Reveláló erővel hatott rám Balogh István tanulmánya a XIX. század második felének paraszti művelődéséről a hetvenes évek első felében. A bemutatott művelődéstörténeti jelenségeken átderengő intellektuális tartalom szuggesztív erővel bizonyította, hogy van élményszerű történetírás. Közönyt árasztó, unalmat keltő, szakzsargont erőltető, adatokkal túlzsúfolt hivatalos történészmunkákkal állott szemben az Ő plasztikus jellemzőereje, kristályos formakészsége, impozáns forrásismerete. Szintetizáló tanulmánya a tudás gyötrő italát kínálta az arra szellemileg oly igen szomjazó olvasóknak. Nemrégen ért véget az "ablaknyitás időszaka," a magyar kultúra történetében szinte egyedülálló — immár fogalommá vált — hatvanas évtized. A hetvenes évek "másszerűsége" távlathiányt hozott, eluralkodott a végletekig felfokozott mindennapiság, szürke háttér előtt folyt a szürkeség szofisztikáit elemzése. Történészek és társadalomtudósok között mozgásba jött a vitahullám — már a hatvanas évektől —, s a vita sokszor messzire kanyarodott el. Több alkalommal szó esett a művelődéstörténet kérdéséről is. már 1969-ben, 1974-ben, a szegedi vándorgyűlésen 1978-ban és 1980-ban is. Burckhardt, Huizinga, Spengler, Toynbee és más kultúrtörténet-író nagyságok nevei röpködtek a sokasodó művelődéstörténeti vitakoncepciókban. Szellemi magas kultúra, társadalmi mentalitás, értékmegvalósító tételezések, modellek, műveltségi szintek, szokások, életmódvizsgálatok és más módszertani szempontok ajánlgatásától volt hangos a tudományos közvélemény. A hatvanas évek közepén azonban Balogh István fentebb említett művelődéstörténeti írása már olvasható volt: "A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848-1914." c. kétkötetes nagy tudományos szintézisben, Szabó István, a kiváló agrártörténész szerkesztésében. Elöljáróban megállapította, hogy a biológiai életközösség (család) és a primer társadalmi szervezet (faluközösség) nagyrészt szóbeli úton példamutatással közvetít és a felnövekvő generáció az ismereteket részben utánzással részben belenevelődéssel szerzi meg. Az új technikai eljárások alapja még az utánzás, a kor tudományos eredményeit még nagyon kevéssé alkalmazzák. A hitvilág formálásában nagy az egyház szerepe, ugyanakkor a népi hiedelemvilág jelentősége sem becsülhető le. Munkájában a paraszti kultúra két rétegét különbözteti meg. Az egyik az ősi elemek továbbélése (survival), a másik az azonos műveltségű rétegektől való átvétel (cultural diffusion). Ezután szól a népművészet, népviselet kérdései mellett az iskolai oktatásról, a
