Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)
Cieger András: A Bereg megyei politikai elit a dualizmus időszakában
létezése már hivatalosan is be van ismerve. " 53 A cikk írója ezen helyzet kialakulásáért a helyi sajtót és a megyei ellenzéki pártot is hibáztatja, mert az csak az országos ügyekkel törődik a helyi problémákra pedig nem hívja fel a figyelmet. Egy másik vidéki lap pedig a fővárosi újságok kritikáit ismerteti a megyében tapasztalható korrupcióról és arról, hogy Perényi lepaktált a beregi ellenzékkel (a lap természetesen visszautasítja ezeket). 54 Perényi leváltásának másik okát a belügyminiszter felterjesztésében olvashatjuk, aki "azon meggyőződésből indulva ki, hogy egyes törvényhatóságok politikai viszonyaira és a közigazgatás érdekeire nagyon hátrányos: ha a vezetésben erélytelenség nyilvánul, avagy ha - miként báró Perényinél - a főispán tekintélye annak zilált anyagi s egyéb magán viszonyainál fogva jelentékenyen meg van csorbítva...", javasolta az uralkodónak a főispán felmentését. 55 A távozás végső soron azonban az 1889-re kialakult általános belpolitikai helyzettel állt összefüggésben. A véderővita következtében meggyengült Tisza-kabinet hogy tekintélyét helyreállítsa kormányátalakítást és főispáncseréket hajtott végre, valamint Ígéretet tett a közigazgatás tisztaságának helyreállítására. 56 Ez a feszült politikai légkör érlelte meg az elhatározást Perényi leváltásáról (hisz a források tanúsága szerint Perényi már több éve jelentős adósságokkal küszködött). Perényi Zsigmond "beágyazódottsága" a beregi politikai és társadalmi életbe egyébként is kérdéses: pl. a kaszinó vezetőségébe nem kerül be, az időközi képviselőválasztáson vereséget szenved (ezeket az eseményeket később tárgyalom részletesebben). Ha ezek után az alispánok karrierjét vizsgáljuk, akkor sok tekintetben ellentétes következtetésekre juthatunk. Az ábráról jól leolvasható, hogy a hat személy közül öt a megyei közigazgatás alsóbb szintjeiről került az alispáni székbe (méghozzá ugyanabban a megyében). A leggyakrabb az volt, hogy a főjegyzőt választották meg alispánnak (négy esetben). Klasszikus közigazgatási karriert bejáró és a megyei hivatalrendszerben a legtöbb időt eltöltő (39 évet) személy Jobszty Gyula volt, aki a kiegyezéskor aljegyző lett, később pedig szolgabíró, főjegyző és végül 24 évig alispán volt (1905-ben vonult nyugdíjba); feltehetően áldozatos munkájáért 1894-ben megkapta a királyi tanácsosi címet. Sőt még alispáni székéből való távozása után is részt vett a megye közéletében: "örökös ellenzékiként" a vármegyei ellenállás egyik résztvevője lett. 57 Ezután pedig különböző gazdasági tisztségeket vállalt. Utóda az alispáni poszton saját unokaöccse, Gulácsy István volt, aki Jobsztyhoz hasonlóan főjegyzőből lett alispán. Tisztségét közel harminc évig sikerült egyfolytában megőriznie 58 , sőt a tanácsköztársaság leverése után 1923-ig ismét megválasztották, majd népszerűsége révén Szatmár-Ugocsa-Bereg képviselője lett a felsőházban. 59 Gulácsy István erős jellemmel megáldott alispánja volt megyéjének. A fennmaradt dokumentumokból egy fanatikusan kötelességteljesí-