Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)

Cieger András: A Bereg megyei politikai elit a dualizmus időszakában

létezése már hivatalosan is be van ismerve. " 53 A cikk írója ezen helyzet kialaku­lásáért a helyi sajtót és a megyei ellenzéki pártot is hibáztatja, mert az csak az or­szágos ügyekkel törődik a helyi problémákra pedig nem hívja fel a figyelmet. Egy másik vidéki lap pedig a fővárosi újságok kritikáit ismerteti a megyében tapasz­talható korrupcióról és arról, hogy Perényi lepaktált a beregi ellenzékkel (a lap természetesen visszautasítja ezeket). 54 Perényi leváltásának másik okát a belügy­miniszter felterjesztésében olvashatjuk, aki "azon meggyőződésből indulva ki, hogy egyes törvényhatóságok politikai viszonyaira és a közigazgatás érdekeire nagyon hátrányos: ha a vezetésben erélytelenség nyilvánul, avagy ha - miként bá­ró Perényinél - a főispán tekintélye annak zilált anyagi s egyéb magán viszonya­inál fogva jelentékenyen meg van csorbítva...", javasolta az uralkodónak a főis­pán felmentését. 55 A távozás végső soron azonban az 1889-re kialakult általános belpolitikai helyzettel állt összefüggésben. A véderővita következtében meggyen­gült Tisza-kabinet hogy tekintélyét helyreállítsa kormányátalakítást és főispán­cseréket hajtott végre, valamint Ígéretet tett a közigazgatás tisztaságának helyreállítására. 56 Ez a feszült politikai légkör érlelte meg az elhatározást Perényi leváltásáról (hisz a források tanúsága szerint Perényi már több éve jelentős adós­ságokkal küszködött). Perényi Zsigmond "beágyazódottsága" a beregi politikai és társadalmi életbe egyébként is kérdéses: pl. a kaszinó vezetőségébe nem kerül be, az időkö­zi képviselőválasztáson vereséget szenved (ezeket az eseményeket később tár­gyalom részletesebben). Ha ezek után az alispánok karrierjét vizsgáljuk, akkor sok tekintetben el­lentétes következtetésekre juthatunk. Az ábráról jól leolvasható, hogy a hat sze­mély közül öt a megyei közigazgatás alsóbb szintjeiről került az alispáni székbe (méghozzá ugyanabban a megyében). A leggyakrabb az volt, hogy a főjegyzőt választották meg alispánnak (négy esetben). Klasszikus közigazgatási karriert be­járó és a megyei hivatalrendszerben a legtöbb időt eltöltő (39 évet) személy Jobszty Gyula volt, aki a kiegyezéskor aljegyző lett, később pedig szolgabíró, fő­jegyző és végül 24 évig alispán volt (1905-ben vonult nyugdíjba); feltehetően ál­dozatos munkájáért 1894-ben megkapta a királyi tanácsosi címet. Sőt még alispá­ni székéből való távozása után is részt vett a megye közéletében: "örökös ellen­zékiként" a vármegyei ellenállás egyik résztvevője lett. 57 Ezután pedig különbö­ző gazdasági tisztségeket vállalt. Utóda az alispáni poszton saját unokaöccse, Gulácsy István volt, aki Jobsztyhoz hasonlóan főjegyzőből lett alispán. Tisztségét közel harminc évig si­került egyfolytában megőriznie 58 , sőt a tanácsköztársaság leverése után 1923-ig ismét megválasztották, majd népszerűsége révén Szatmár-Ugocsa-Bereg képvi­selője lett a felsőházban. 59 Gulácsy István erős jellemmel megáldott alispánja volt megyéjének. A fennmaradt dokumentumokból egy fanatikusan kötelességteljesí-

Next

/
Oldalképek
Tartalom