Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 11. (Nyíregyháza, 1995)

Mező András: A patrociniumi helységnevek keletkezése

Mező András A PATROCINHJMI HELYSÉGNEVEK KELETKEZÉSE

1 1. Magyarországon a kereszténység felvételének kezdeteitől fogva, tehát a X. század végétől, a XI. század elejétől megfigyelhető az a Nyugat- és Délnyugat-Európában már általános szokás, hogy a templomokat, monostorokat egy égi patrónus, szent tiszteletére állítják, valamely hittitok vagy isteni személy dicsőítésére emelik, illetőleg az. hogy őket a megtisztelt szent, patrónus nevével hívják (vő. Benkő: ForschNachb. 305). E szokás hazai elterjesztésében - mint Benkő Loránd (i. h.) hangsúlyozza - feltétlenül a magyarok megtérítésében jelentős szerepet játszó itáliai és délszláv (horvát és szlovén), de tegyük mindjárt hozzá: német és talán cseh papok missziós munkájának eredményét kell látnunk. (Az olaszok szerepét hangsúlyozza Volf György: AkErt. 6: 513—7, 687—92; NyK 27: 1 kk. - A nyugati román izmussal történt találkozásainkból északolasz hatásokra gyanakszik Gáldi László: NytudErt. 70. sz. 282. - A hazai keresztény terminológia tüzetes elemzésével cáfolja Volf nézeteit Melich János, és a délszláv papok közreműködését vallja: NyK. 32—35: passim. Ugyanő szól a cseh térítés lehetőségéről is. - A németek missziós tevékenységével kapcsolatban 1. a passaui egyházmegye papjainak szerepét: Györffy: IstvKir. 60, 70, 74, 112. Stb.) A templomi védőszent (patrocinium, patrónus ecclesiae), templomcím vagy titulus (titulus ecc/esiae) és templomnév (vocabu/um, nomen ecc/esiae) kifejezéseket a továbbiakban általában egymás szinonimáiként váltakozva fogom használni. Pedig tudom, hogy az egyházjog különbséget tesz a patrocinium és a titulus között: védőszentnek azt nevezik, akinek oltalma alá helyeznek valamely templomot, s akiről azt elnevezik, a titulus azonban nem szentre, hanem valamely hittitokra vagy isteni személyre utal (vö. KatLex. 4: 332—3). Okleveleink latin nyelvű kifejezéseiben azonban e különbségtevés nem tekinthető következetesnek. Az adatok legtöbbjében az "in honore", "in honorem", "sub honore", "ad honore" kifejezésekkel bevezetve jelölik meg a templomnevet, és nem tesznek különbséget, hogy ez védőszent vagy pedig isteni személy (vö. 1264: "ad honorem G/oriose Virginis Marié": ÁÚO. 3: 95; 1287: "sub honore gloriose virginis" ComZagr. 2: 41; 1313/1339: "in honorem S. Spiritus et Corporis Christi": Gy. 1: 769; 1326: "sub honore Sancti Jacobi apostoli": AO. 2: 244; 1345: "in honore sancii Ladiz/ai regis": MES. 1: 576; stb). Hasonlót tapasztalunk az "ad laudem" ritkábban előforduló kifejezés használatában is (vö. 1337: "ad laudem beati Stephani