Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 10. (Nyíregyháza, 1994)

Galambos Sándor: Első világháborús segélykérelmek Nyíregyházán

nyíregyházi, annak hiányában Szabolcs megyei illetőségű özvegy nő vagy idősebb leány segélyezését szolgálta. Elsőbbséget kellett adni az ún. úri nőknek. A Nádassy György, Teréz és Lajos-segélyalapítvány 1914-től élt.6 Négy nyíregyházi, önhibáján kívül elszegényedett, becsületes polgár Lajos napján /aug. 25./ a 6000 koronás tőke rá eső kamatait vehette föl. Előnyben kellett azonban részesíteni az alapítványtevő Nádassy Lajos igényjogosult rokonait. Az 1914. december 2-án elhunyt Bresel Paulina magánzó végrendeletében 4400 koronát adományozott arra célra, hogy minden évben négy szegény sorsú, arra érdemes, nyíregyházi özvegy asszony felekezeti különbség nélkül, egyenlő arányban részesedjék kamataiból.^ Az alapító külön kikötötte, hogy özvegy Borbély Pálné vasalónő élete végéig kérelmezés nélkül kapja meg a kiosztható összeg 1/4 részét. Az öt alapítványhoz 1914 és 1918 között 62 kérelmező fordult segélyért, sokan több éven keresztül, illetve egy-egy évben több helyre benyújtva a kérvényt. A kérelmek stílusa változatos, egyéni, habár az is feltételezhető, hogy a kérés megfogalmazására, formába öntésére a legtöbb kérelmező külső segítséget vett igénybe. Ezt bizonyítja, hogy az aláírásnál néha csak egy-két kereszt található, vagy az, hogy a kérvényező neve után esetenként a valóságos aláíró nevét is feltüntették. A többnyire rendezett íráskép, valamint a jó ortográfia az általában idős kérvényezőknél szintén arra utal, hogy fiatalabb, szebben írni tudó személy vetette papírra a gondolatokat. A kérelmek megerősítésére alkalmanként különféle mellékleteket csatoltak. Hol az egyházközség lelkésze ajánlotta a kamatokról döntő bizottság szíves figyelmébe pártfogoltját, hol a város valamelyik tekintélyes polgára tette ezt. A hatósági, szegénységi, illetve orvosi bizonyítványok, igazolások szintén a kérés jogosságát támasztották alá. A legtöbb kérelemben részletesen leírták az életkörülményeket, taglalták a létfeltételek romlásának okait. E leírásokból, valamint az alapítványok céljaiból is az derül ki, hogy az alapítók jótékonysága nem volt határtalan. Mivel az adományozók a feltételek közé erkölcsi, értékelő elemeket is beépítettek /önhibáján kívül, becsületes, arra érdemes, úrinő/, ezáltal a szegényeket két csoportra osztották. A morális mérlegelés igényével azt is kinyilvánították, hogy nem a legszegényebb, pauper rétegeket kívánták támogatni, hanem azokat, akiknek korábbi biztos megélhetését a külső körülmények kedvezőtlen változása ingatta meg. Aki a polgári mentalitás, megítélés alapján saját hibájából szorult a társadalom peremére, az — az alapítók szerint — nem érdemelt segítséget. A kérelmezők nagy része nem eleve, reménytelenül és hosszú ideje élt szegénységben, hanem egy-egy kedvezőtlen életfordulat okozott olyan változást, amelyet nem tudtak és akartak elfogadni. A korábbi, magasabb életnívó elérése viszont saját erőből lehetetlenné vált, ezért volt szükség külső támogatásra. A