Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 10. (Nyíregyháza, 1994)

Galambos Sándor: Első világháborús segélykérelmek Nyíregyházán

kérvények hangneme azt mutatja, hogy ezt méltósággal kérték. A veszélyeztetett anyagi, egzisztenciális biztonság a lelki stabilitást, az egyén szuverenitását nem tette tönkre. Sőt, éppen a meglévő, működő én-tudat hozta meg a döntést: segítséget kell kérni. A kérelmezők több mint 80 %-a nő volt. Ez egyrészt abból adódott, hogy az öt alapítvány közül kettőt /Zierek, Bresel/ csak özvegy asszonyok, illetve idősebb leányok számára írtak ki, másrészt abból, hogy további kettő /Meskó, Nikelszky/ elaggott városi lakosokat kívánt segélyezni. A nők átlagéletkora pedig akkor is magasabb volt a férfiakénál. Az első világháború idején /is/ a kérvényezők tekintélyes hányada idős, munkaképtelen ember volt. Alapítványi kamatokra pályázott özv. Mészáros Mihályné, akinek nemcsak saját magáról, hanem 87 éves édesanyjáról is gondoskodnia kellett.

8 A háború kitörésekor 65 éves Koreny Róbertné köszvényes, szélütött bátyját is fenntartotta.9 Nagyon szegények, becsületesek, lutheránusok - írta róluk támogatást kérve az evangélikus lelkész felesége. A 76 éves Zathureczky Gyuláné éhbetegségben szenvedett. ^ Segítségre szorult a több mint nyolc évtizedet megélt özv. Somlyaki Jánosné, aki mindkét lábára nyomorék volt* 1 1916-ban töltötte be 87. évét özvegy Sexty Sámuelnél Havi 10 korona városi segélyből élt. Gazdatiszt férje 35 éve, fia pedig 11 éve halt meg. A vis maior nemcsak időseket, hanem középkorúakat is segítségkérésre késztetett. Özvegy Lippa Jánosnénak bal szemére vak, epilepsziás beteg létére négy kiskorú gyermekről kellett gondoskodnia.^ Nyolc gyermek anyja volt Droppa Endréné, aki a férje elhunyta után járó csekély nyugdíjból képtelen volt ellátni őket. 14 Az 1914 és 1918 utáni kérelmek arról is tanúskodnak, hogy a háború mennyire közvetlenül, milyen drasztikusan rombolta szét a családok egyensúlyát. Miközben Kistyán Lajos népfölkelőként harcolt a fronton, feleségének öt gyermeküket kellett eltartania napi 2 korona 79 filléres segélyből.^ Az orosz hadifogságba esett Papp István felesége kosztosok tartásával próbálkozott, de számítása nem vált be, a csekély állami segély pedig nem volt elegendő arra, hogy biztonságosan megéljen két kisfiával.16 A sokat betegeskedő Debrószky Andrásné férjét a háborúban vesztette el. Négy gyermekét egyedül nem tudná felnevelni, ezért kért anyagi segítséget.^ E néhány példa is mutatja, hogy a világháború súlya a hátország népére is ránehezedett. Általános volt az életkörülmények romlása, s ez sokaknál a kritikus küszöb átlépését, a létbizonytalanságba való süllyedést jelentette. De még nagyobb gondot okozott az, amikor a család férfitagja bevonult katonának. Ezzel ugyanis nemcsak a biztos kereseti forrás szűnt meg, hanem a mikroközösség egyik támaszának, meghatározójának eltávozásával olyan űr keletkezett, amelyet nem lehetett betölteni, amelyet lelkileg nem lehetett elfogadni.