Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 10. (Nyíregyháza, 1994)

Fazekas Rózsa: Földművelés és állattenyésztés Szatmár megyében az 1828. évi összeírás tükrében

teheneknek 180 ökrös fuvarozásért Nagybányától árendált legelőt, míg az ökröknek Erdélyben 14 forint 24 krajcárért. Arra is van példa, hogy néhány község ingyen jutott hozzá a létfontosságú pascuatióhoz. Felsőújfalu a tőkési, Miszmogyorós a szászári, Cégény a fehérgyarmati határban legeltethette állatait, Mogyorós, Nagysikárló, Nagykolcs jobbágyai az uraság erdejébe, míg Tyúkod a nemesek által bérelt földre hajthatta jószágait. Kapnik a kamarai tisztség engedélyével a közelben lévő allodiális hegyeken legeltetett, téli takarmányt pedig Erdélyben vett. Soványnak, de egészségesnek tartották legelőiket a nyírségiek, Csanálos, Mátészalka, Penészlek, Körtvélyes kivételével, valamint az érmelléki Iriny, Portelek, Részege, Szaniszló és Vezend lakói. A legelő minőségéről nyilatkozó települések túlnyomó része viszont siránkozott, mert a pascuatio lapályos, vizenyős, vízállásos részen terült el, a Szamos, a Tisza, a Túr, a Kraszna és a kisebb folyók árvize rendszeresen hosszabb-rövidebb ideig elborította, és kiszorította onnan a legelő jószágot. A legnagyobb csapásnak azt tartották, hogy az egészségtelen legelőkön az állatok gyakran megbetegedtek, és a 3-4 évenként fellépő métely megtizedelte őket, sőt helyenként az állomány fele, harmada is elveszett. De az is előfordult, mint Géres 1826. évi példája mutatja, hogy "minden marha" megdöglött. Ökörító jobbágyai szerint "a marhák mintegy egyharmad része minden 4-dik esztendőben dögben elvesznek, melyet részben a legelőkön lévő számtalan pókok sokasága, részben a mételytorzsa okoz, amely olyan veszedelmes plánta, hogy a vízben is meggyül, melyet a marhák igen szeretnek, a lápban pedig bőven szokott teremni". Ura, Tyúkod, Györtelek, de a Szamos menti községek vallomásaiban is elhangzott, hogy a mételytorzsától az állatok felfúvódnak, vagy ahogy a tyukodiak fogalmaztak "dögletes víz szaporodott össze a marha bőre és húsa között", és hamarosan tömegesen elpusztultak. Az oly sok bánatot, keserűséget okozó mételykór előidézője a májmétely és a lándzsaalakú métely volt, amelynek betokolt álcáit a takarmánnyal szedték fel az állatok. A mételyt gyógyítani nem lehetett, ugyanis a májban hozzáférhetetlenek voltak. 1' A betegség megelőzésének egyetlen módja, hogy az állatokat nem hajtják vizenyős, posványos legelőre, illetve nem etetnek velük árvízjárta, beiszapolódott szénát, ami tele volt métellyel megfertőzött gazdaállatkákkal (pl. csigákkal). Ez azonban Szatmár megye természeti viszonyai között megoldhatatlan volt. A szarvasmarhák másik rettegett, ragályos betegsége egészen 1881-ig a marhavész (marhapestis). A megyék szigorú szabályokkal igyekeztek megakadályozni az egészséges állatok megfertőződését. Erre utal Szatmár megye 1830-ban elfogadott rendelkezése is. "Az ezen megyéből kihajtani szokott marhákra nézve: (nehogy a marhahússal való élés, mint az élelem egyik fő artikulusa tökéletesen megakadályoztasson) az