Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)
Kujbusné Mecsei Éva: Hagyatéki iratok (Szabolcsi nemesek és nyíregyházi mezővárosi polgárok végrendeletei, hagyatéki leltárai és árvagyámi számadásai a XIX. század első feléből)
legalább 18 éves fiai és 16 évnél idősebb lányai mint örökösök maguk között barátságosan is osztozhattak. Az osztásnál a kiskorú árvákat az árvagyám képviselte. Az osztályt írásban kellett beterjeszteni a tanácsnak, amely miután jóváhagyta és jegyzőkönyvbe vette, levéltárba tétette. Az örökösök itt a rendelet szerint egyformán részesedtek a javakból, kivéve azokat, akik már részüket korábban megkapták, ill. azokat, akikre a végrendeleti örökítés kapcsán már utaltunk. A kiskorú örökösök osztályrészét a gyám kezelte. Gazdag, nemesi árváknak mindig könnyen akadt gyámjuk. A szegényebbekét a megye közgyűlése nevezte ki, ha nem volt alkalmas, önként ajánlkozó. A gyámok munkája nagyobbrészt az árvák mindennapi életének biztosításából, neveltetésükből, vagyonuk kezeléséből állt. Bár igyekezni kellett taníttatni őket, de elképzeléseiket tilos volt rákényszeríteni gyámolítottjukra. E munkájukról éves számadást kellett készíteniük, melyben pontosan /hónap, nap/ és részletesen/a legapróbb kiadások, esetleg bevételek is!/ kellett számot adniuk a vagyon gyarapodásáról, ill. fogyásáról. Bevételek jószerével csak az ingatlanokból származtak, a kiadások egy részét is ezek fenntartása és az árvák személyes dolgai /ruha, cipő, ennivaló/ adták. A gyámot az árvák vagyonából honorárium illette meg. Amennyiben az özvegynek vagy az árváknak panaszuk volt a gyám személyére, viselkedésére, vagyonkezelésére, úgy panasszal élhettek a vármegye közgyűlésénél. Ide nyújthatták be gyámság alól való felszabadulási kérelmüket a nagykorúvá válók is. Nyíregyháza mezőváros árváinak sorsáról a XIX. század elején a földesúr és a város elöljárósága gondoskodott. Az 1821. október 5-i úriszéki határozat szerint a város minden lakójának kötelességévé vált, hogy az elöljárókat tájékoztassák az árván maradt gyerekekről. Ezek javait a tanács köréből választott két árvagyám, ill. a vagyon mennyiségétől függően 1-2 szenátor írta össze. Ezt követően került sor a javak megbecslésére és a meg nem tarthatók eladására. /Elárverezni ingóságokat lehetett, ingatlant csak nagyon kivételes esetben, mint pl. az adósságtörlesztés, mikor először a szőlőt, aztán a szállásföldet és végül a házat kellett eladni./ Az ilyen úton a gyámokhoz került pénzt aztán kikölcsönözték - főleg a városnak - , ezáltal biztosították annak meglétét, sőt esetleges gyarapodását. A tartható javakat szintén a gyámok gondviselésére bízták. Mindezekről a város gyámjainak éppúgy számadást kellett vezetni, mint a raagángyámoknak. Sőt 1821-től jegyzőkönyvben is rögzítették gazdálkodásukat. Fontosabb döntések előtt ki kellett kérniük a magistratus, s általa a földesúr tiszttartójának véleményét is. Évenkénti elszámolási kötelezettségüknek is jegyzőkönyvük és számadásaik alapján