Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)

Margócsy József: Születésnapi tisztelgés Balogh István előtt

A már említett tanárképzős előadásait a társadalomtudományi alapfogalmakról ill. a társadalomtudomány főbb irányairól az 1947/48. tanév végén abbahagyta: a "Tiszántúl népiség- és településtörténete a szatmári béke után" című magántanári előadásait pedig -melyeket nemegyszer a főispáni hivatal helyiségében tartott meg- az 1948/49. tanévben tartotta meg utoljára. Ekkorra nyilvánvalóvá vált, hogy az a történelemfelfogás és szemlélet, amely az ő előadásait jellemezte, nem felelt meg az időközben az illetékes elvtársak által egyetemre és a történelemtudományra erőszakolt felfogásnak, - mint ezt néhány szelídarcú, hangadó, -azóta nagyra nőtt- hallgatójának mozgalmi úton beterjesztett jelentése kellő tálalásban meg is fogalmazta. E rövid előadói működéssel párhuzamosan, sőt lényegesen előbb már: kapcsolata alakult ki a Déri Múzeummal. Debrecen város ösztöndíjasaként került 1933-ban ide; majd az első három évet 1936-tól még újabb három követte: akkor már ÁDOBos minőségű gyakornokként. 1939-től pedig előbb napidíjas címen, 1943-tól pedig már múzeumi segédőri "kulcsszámon" szolgálta a Déri múzeumot, főállásban, egészen 1945 tavaszáig. 1945 áprilisától 1948 nyarának végéig, előbb Szatmár-Bereg- Ugocsa megyék, majd Hajdú megyének főispánja, -az utolsó egy évben még Debrecen főispánságával is súlyosbítva- viseli e tekintélyes funkciót. Ő elégelte meg ezt a dekórumot, - ezt a lépését nem is vették tőle jónéven. Lemondása után "nem találtak neki megfelelő állást", négy hónapig állástalan maradt, s majd csak 1949. január l-jétől kap beosztást régi munkahelyére, a Déri Múzeumba. Itt aztán 1950. febr. l-jétől immár ő az igazgató, - amíg csak engedik itt dolgozni. Egészen pontosan 1957. november 10-éig. Ekkor ugyanis Balogh Istvánt Debrecenben nem kívánatos személy

nek nyilvánítják; valamilyen megélhetést biztosító, alacsonyabb beosztást sem adtak neki szülővárosában. Majd 1958. jan. l-jétől aztán Nyíregyházára kerül, a Jósa András megyei múzeum munkatársául. Itt öt és fél éven át dolgozik, mind többet azonban a régi megyeháza másik szárnyában, a levéltárban. Erre figyelnek fel a szabolcsi illetékesek, s 1964. augusztus elsejével ki is nevezik a levéltár igazgatójává. Tizenegy évi kitartó munka, rendezés, cipekedés, raktári áthelyezések és hasonló szellemi és fizikai "gyakorlati" tevékenység után, immáron egy használható és áttekinthető, a kutatást lehetővé tevő, a teljes átrendezés után készített fondjegyzék hátrahagyásával, 1975-ben ment az igazgatói irodából nyugdíjba. De nem nyugalomba. És itt nemcsak arról van szó, hogy szorgalmasan dolgozott -Voltaire követőjeként- a Bocskai-kertben, hanem arról, hogy régebbi élethivatásának megfelelő körülmények között is tevékenykedett tovább. Vagyis: az elmúlt 17 évben is munkatársa ennek a levéltárnak, mind a mai napig; ezalatt is több idevonatkozó kötetnek szerzője, társszerzője, a latin oklevelek fordítója, publikálója, az itt dolgozó munkatársak támogató felvilágosítója; az alkalmi kutatók eligazítója szakmája