Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)

Filep János: Egy volt „hadifogoly” emlékezése (1944–1948)

akik anyanyelvi szinten beszélték az oroszt. A szovjet politikai tiszt előadásait szinkronban fordították. Módszer volt, hogy a hallgatóknak meghatározott témáról rendszeresen kiselőadásokat kellett tartaniuk. Megismerkedtünk a marxizmus-leninizmus alap­jaival, a szovjet alkotmánnyal, a kolhozok, a szocializmus és kommunizmus kérdéseivel. Sokat foglalkoztunk a népidemokrácia ma­gyarországi építésével. Néhány magyar nyelvű könyv is volt, ilyen például amire emlékszem "Kolhozok a gyakorlatban", vagy "A Szov­jetunió alkotmánya" című könyvek. Nekünk csak egy feladatunk volt, tanulni. Ehhez a feltétele­ket biztosították. Kényelmes elhelyezés, feljavított étkezés, fe­hér kenyér és vaj. A képzés mint említettem igen intenzív volt és alaposan felkészítettek bennünket, hogy amikor hazatérünk mi a teendő. Tudomásom szerint kevés olyan Antifasiszta Iskolát vég­zett fogoly akadt, aki hazatérése után ne lett volna tagja a kom­munista pártnak. Bár az iskolán az átlagosnál jobb volt a sor­sunk, de továbbra is hadifoglyok voltunk, a honvágyat feledni itt sem tudtuk. Hazatérés Végre elkövetkezett a nagy várakozás beteljesedése. A hír bennünket az iskolán ért, 1948 május utolsó heteit írtuk. Az ed­digi sok hitegetés miatt először most is hitetlenkedve fogadtuk. Annyi csalódás ért már, hogy nem bíztunk semmiben. A jelek azon­ban egyre jobban azt mutatták, hogy valami történni fog. A többi kisebb lágerekből ide a nagy lágerbe gyűjtötték a magyarokat, megkezdődtek a sorakozók, névsorolvasások. A névsorolvasás volt a legizgalmasabb, borzalmas idegfeszültséget, gyötrelmet jelentett, míg az ember neve el nem hangzott. A név elhangzása után a fogoly lelkéből a megkönnyebbülés sóhaja szakadt fel. Napjaink sorakozó, névsorolvasás, tisztálkodás és ruhacserék­kel telnek. Mindenki új alsó, felsőruházatot, bakancsot és egy törülközőt kap. Néhány előkészületi nap után a reggeli órákban jön a parancs, sorakozó a láger hátsó kijárati kapujánál. A vá­gyakozástól elcsüggedt, fáradt szemekben a remény, az öröm suga­ra csillog. Megyünk haza. Végre valóra válnak az álmok, a vágyak. Újra névsorolvasás egyesével, öt - hat méter távközben engedték ki a foglyokat. A kapun kívüli füves térségen vagy 30 asztalnál 2-2 szovjet katona várta a kilépőt. Itt végezték el az utolsó el­lenőrzést. A zsebeket megmotozták, elszedtek minden írásos anya­got, az evőkanálon kívül minden tárgyat és eszközt, csak a pénzt lehetett megtartani. Meztelenre kellett vetkőzni, így is megmust­rálták és szigorúan ellenőrizték a hónaljat, nincs-e "SS" teto­válás. Amikor kiléptem a kapun, az egyik asztalnál két ismerős ka­tonát pillantottam meg. Szóltak, menjek oda. Csak az ingemet kel­lett levennem, hogy ne legyen feltűnő és már is mehettem tovább.

Next

/
Oldalképek
Tartalom