Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)
Filep János: Egy volt „hadifogoly” emlékezése (1944–1948)
is. Édesapám halála után kb. két-három nap múlva, 1945. január 7-én megérkeztünk küldetésünk helyére. Az állomásról csoportosan szállították be a foglyokat előbb a fürdőbe, fertőtlenítőbe, aztán a lágerbe. A mi vagonunkra másnap a kora reggeli órákban került sor. Ez volt talán a legszörnyűbb éjszaka, az álló vagonban a szörnyű hidegben dideregve várni. Amikor kinyitották az ajtókat, és elhangzott, hogy "Davaj!", fellélegezve ugrottunk. Amikor kiugrottam az ajtón, a térdem összecsuklott, és nem tudtam felállni. A több, mint háromhetes guggolás és ülés szabályszerűen elsorvasztotta inainkat, újra tanulni kellett járni. Mivel ez idő alatt egyáltalán nem tisztálkodtunk, a világoson nem ismertünk egymásra. Szinte nevetséges volt, ahogyan az arcunkat a kosz és a szőr belepte. Ruházatunk alatt mozogtak a tetvek. Az állomásról gyalog mentünk a fürdőbe, ahol jó forró vizet lehetett inni, ami akkor mindennél többet ért. A melegben az emberek valósággal elaléltak, ezzel szemben megélénkültek a tetvek. Annyi mászott elő, hogy minden szürke volt tőle, és úgy tünt, még a padló is mozog. Fürdés előtt teljes szőrtelen!tés, azaz tetőtől talpig nyírás, borotválás. A fürdőhelyiségbe csak a lábbelijét és a nadrágszíját vihette be a fogoly. Jő melegvízben megmosakodtunk, és úgy vártuk, amíg ruháinkat fertőtlenítették. Itt már nem a saját öltözetét kapta vissza az ember, hanem ami jött sorban, tekintettel, hogy egyesek több öltönyt is hoztak magukkal. Amikor megkaptuk a ruháinkat, irány a láger. A lágerben tudtuk meg, hogy a szerelvénnyel a többséget tovább vitték. Magyarok kb. háromszázan lehettünk, rajtunk kívül néhány német és olasz. A láger épületei fából készültek, a szobákban emeletes deszka fekhelyek és téglából épült kályhák voltak. Szalmazsák, takaró semmi. Még tartott a háború. A konyha épülete a láger közepe táján helyezkedett el, étkezés a szabad ég alatt. Az első napokban csak 30 db konzerves doboz állt rendelkezésre, ebből evett több száz ember. Az étkezés előtt egyesével sorakoztunk, és az ablakon keresztül kaptuk meg az ételt. A fogoly melegen felhörpintette és ment tovább. A dobozokat menetközben nem mosta el senki, a végén mér a csurgás annyira ráfagyott, hogy alig lehetett kiinni a tartalmát. Kezdetben nagyon rendezetlen viszonyok uralkodtak, ami tömeges halálozást eredményezett. Már a megérkezéskor is sok volt a végtelelenül legyengült, beteg ember. Nekem valahogyan szerencsém volt. Fizikai adottságomnál fogva az úton nem romlottam le nagyon, ezért mér az első napokban beosztást nyertem konyhai favágó és takarító brigádba. Ez természetesen bizonyos plusz kaját jelentett, ami mindennél többet ért. Kegyetlen hideg volt. Kezdetben 10 percnél tovább nem bírtuk a 25-30 fokos hideget. Később aztán kaptunk meleg ruhát és szőrcsizmát, már akik dolgoztak. Ebben a lágerben 1945 május végéig voltunk, a várost Nyizs-Turának hívták. Az első orosz telet