Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)

Filep János: Egy volt „hadifogoly” emlékezése (1944–1948)

itt töltöttem. Május elsején még hóviharban, térdig érő hóban vonultunk a lágeri ünnepségre. Említettem már, hogy ebben az első lágerben igen mostoha körülmények között éltünk. A barakokban csak csupasz deszkapriccsek voltak. A hadifogoly kénytelen volt ruhástól aludni, a felső kabátjával takarózni, ami csak arra volt elég, hogy a fejére húzza és sötétségben legyen. A villany éjjel-nappal égett, kapcsoló sehol sem volt. Ez kezdetben nagyon zavart. Napközben tilos volt aludni, vagy feküdni, csak ülni lehetett. A szobákat nem úgy lehetett fűteni, ahogy akartuk, vagy az időjárás kívánta volna. Valamilyen ördögi norma szerint csak megbatározott időben és szigorúan kiadagolt fával lehetett. Ezt "endszeresen ellenőrizték. Egyik alkalommal sikerült felcsempésznünk egy kis póttüzelőt és jő meleget csináltunk. Ezért az ellenőrzés óriási botrányt csapott, szidott bennünket, a tüzet vízzel ^eoltották, a maradék tűzifát elvitték. A lehetetlen állapotot csak fokozta, hogy a láger nem rendelkezett saját fürdő és fertőtlenítő helyiséggel. A tisztálkodás szinte a nullával volt egyenlő. A szobák előterében volt elhelyezve az úgynevezett mosdóedény. Ez egy bádoglemezből készült vályúszerű szerkezet volt, amely lábon állt. A felül elhelyezkedő vályú alján kézzel emelhető csapok voltak. A vizet beöntötték és ha kézzel megemeltük a csüngő csapot, akkor folyt, de inkább csöpögött a víz. Az elhasznált víz szintén egy "vályúba" csöpögött, onnan egy edénybe, amit aztán kiöntöttünk. Ezzel a szerkezettel nagyon lehetett a vízzel takarékoskodni. Ha a fogolynak sikerült legalább az arcát benedvesíteni, akkor probléma volt a törülközés. Ha még esetleg volt zsebkendője, akkor abban, vagy az inge aljába, de legjobb esetben valamilyen rongydarabba törölte meg az arcát. Fürdés, fertőtlenítés csak a lágeren kívül a városi fürdőben volt lehetséges. Vitték is ide a foglyokat, de olyan rendszertelenül, hogy az borzalmas volt. Nem tartották nyílván, hogy melyik barak lakói mikor voltak és ki következik. Ezért aztán egyes barakok lakói .már bele voltak fáradva az állandó fürdés- és fertőtlenítéssel járó procedúrákba és bujkáltak, hogy elkerüljék. Másokat viszont újra ellepték a tetvek, mint például a mi barakunk lakóit, a végén már könyörögve kértük a láger parancsnokát, hogy vigyenek a fertőtlenítőbe. Ha ma visszagondolok ezekre a napokra, szinte hihetetlen, hogy kibírtam. A lónyai emberek javarésze is itt, ebben a lágerben lelte értelmetlen halálát. A legyengült, munkára képtelen emberek sorsa meg volt pecsételve. Őket külön barakban tartották. El voltak zárva még a lágeri világtól is, mivel mozogni sem igen tudtak. Szomorú és mélységesen lehangoló kép fogadott, amikor esetenként meglátogattam őket. Végtelenül legyengült, elcsigázott és letargikus állapotban feküdtek vagy ültek a kemény, hideg faDriccseken. Tetvesen, koszosan és éhesen dideregtek. Többen már