Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)

Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyházi vásárok (1786–1837)

A vásárnapokról, és az esetleges idöpontváltozásokról a szervezők a híradólevelek, ill. a kidobol tatások által igyekeztek minél szélesebb körű tájékoztatást adni. A nyíregyházi vásárokon is gyakori volt a környező vásárok időpontjának kidobolása. A dobolásért 2 krajcárt kellett fizetni. 1826-ban, mikor a bogdányi földesurak engedély nélkül doboltatták ki "egy bogdányi ember által" a náluk tartandó vásár idejét, a vásérbíróság elvetette az uraság dobját. A büntetés indoklása az volt, hogy ez a cselekedet sértette a "város jussát és szabadságát." 14 A vásárbíró A vásárok szervezése és lebonyolítása a város vásárbírájának, illetve vásárbíróságának feladata volt. A vásárbírói tisztségre csak köztiszteletben álló, némi vagyonnal - házzal, földdel, szőlővel, állattal, vagy "tisztes mesterséggel" -bíró polgárokat választottak, általában egy évre. A választásra a bíró, illetve más tisztviselők választása alkalmával került sor vagy az év végén, a karácsony előtti héten, vagy az új év első heteiben. A vásárbírói tisztségre saját köreiből állított jelölteket a város közönsége. Ritkán, de előfordult olyan eset is, mikor a jelölt nem kívánt indulni a választáson, vagy már megválasztása után jelezte, hogy nem fogadja^el a tisztséget. Ilyenkor új jelölés és választás következett. 15 A vásárbíró,megbízatásának ideje alatt, hasonlóan a város hivatalaiban és szolgálatában lévő többi tisztviselőhöz, fizetést kapott. 1826-ban pl. 25 Rft-ot. Ezen kívül "megengedvén egyszersmind főbíró uramnak, hogy országos vásár alkalmatosságával a vásári foglalatosság mivoltához alkalmaztatott* eddig volt szokás szerint a vásárbírónak direkciót adhassanak. *

6 Emellé még a vásárnapokon mint vásárbírősági tagot, megillette a büntetéspénz harmadának arányos része, illetve a napidíj is, mely kezdetben 1-2 Rft volt. Ezt az 1830-as évek elején "tetemes elfoglaltságaikat méltányolva" 17 felemelték 2 pengő forintra, majd néhány évvel később 5 váltóforintban állapították meg. Ahogy változott a napidíj összege, úgy változott az éves fizetés is. 1835-ben már 40 ezüstforint volt, . éppúgy mint a főmezőbíróé, a kertgazdáé, az erdő inspectoráé. Ugyanakkor a főjegyző 400, a vicebíró 150, a borbírák inspectora s a perceptor 140, a seborvos 120, a városgazda (aki egyben a forspont komisszáriusa is volt), valamint a kancellista, illetve a bába 100, a szenátor és a borbíró 80, a pintér 70, a hajdú, tizedes, kisbíró 24, az esküdt és az almezőbíró 20 ezüstforintot kapott évente. 18 Kezdetben a vásárbírók fizetésüket maguk vehették el a vásárban bejött jövedelmekből. Az 1822-es városi rendelet azonban megtiltotta az önkifizetést, s a vásári jövedelmek kezelésével