Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 5–6. (Nyíregyháza, 1985)

Adattár - Fazekas Árpád: Kabay Jánosról (1896–1936). Kabay Ilona – Kabay Jánosné naplója (1924–1936)

va egy szilárd félkészítményt kapunk,melynek a továbbdolgozása, bár organikus oldószereket igényel, nem probléma. Minden jónak látszik. Várunk az aratásra. Ebben az évben az aratási idő olyan rövid volt, hogy képtelenek vagyunk átvenni mind a mákot. A kész morphin szép, eladóképes, de nagyon-nagyon kevés, 8—10 kg. Bővíteni kell. 1929-ben újra kezdünk pénz után járni. Augusztin, hűséges jó barátunk megint mellettünk áll. A Földművelésügyi Minisztériumban bemutatva a kész anyagot és a kihasználás kalkulációját, kölcsönt kérünk. A kölcsön be is van ígérve, csak pár formalitás hiányzik. Miután az idő sürget, megkapjuk a jóváhagyást, hogy belekezdjünk a munkába, rendelésekbe. Megrendelhetünk mindent, egy második mobilgép kell, 2000 literes üstök, kazánházbővítés, szárítókeretek, mind megrendelés alatt, munkában vannak. A gazdákkal most már komoly szerződéseket kötünk írásban, csak számunkra fognak termelni. A nyár elején kész leszünk 100 kg-os morphintermelésre. Ekkor jött a katasztrófa. Áprilisban kormány változás történt! Az új minisztert nem érdekelte a mák. A kölcsön még nem ment át az utolsó aláíráson, őt nem kötelezi. Híres mondása volt: „A kabát rosszul volt begombolva, tessék újra gombolni." Ezzel hátat fordított az ügynek. A rendeléseket visszacsinálni már késő, csak könyörögni lehet: várjanak a fizetéssel. Május végén már virágzik a mák. A szép kis üzemünkben minden készen áll. Nem lehet visszalépni, menni kell előre. Természetesen nem mindenki várt a fizetésre. Árverezés, árverezést ér. János motorkerékpárját, melyet részletre vett, s a még alig fél évet fizetett, csaknem új, de elárverezik egytized áron, maga az ügynök veszi meg, aki eladta. Mi a részleteket még évek múlva is fizetjük. Péter patikája ára már majdnem elment, Jóska sógorom, aki községi orvos, fizetését részben letiltják. A család lehangolt, türelmetlen. Mi lesz? Kérdi mindenki. Mi jóformán semmiből élünk, baromfi, tojás, ami a kertben megterem, kerül az asztalra. Egy pár gazda visszalépett, de a többit át kell venni. A pénz alig elég, hogy a munkásokat fizessük. A feldolgozás azért lefolyt szépen, terv szerint, a felszárított nyersanyag raktározva van. De itt minden megállt. Ha lenne pénz a feldolgozást befejezni, az eladásból jönne be pénz. Ekkor kezdődött a hajsza a pénz után. 1929 ősze. Mélypontja minden nyomorúságunknak. Mi tudjuk — csak mi tudjuk —, hogy életképes és élni fog, mert élnie kell. A mi hitünk adja neki az erőt, mikor mindenki feladta már az életet. A nyersanyag jó és a feldolgozás most már teljesen kiépítve készen áll, biztos és elegáns. Csak nem lehet dolgozni, micsoda tantaluszi kín! 1929—30-ra virradó tél. Áll a gyár. Micsoda reménytelen sötétség, nyomor, gúny, elhagyatottság. Tűrnünk kell a becsmérlő gyanúsításokat, gya-