Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)

Tanulmányok Szabolcs-Szatmár megye és Nyíregyháza történetéhez - Hebeny Zoltán: A tankötelezettség helyzete Szabolcs megyében 1868–1900 között

hatéves koruktól tizenkét éves korukig, a lányokat szintén hatéves koruktól a tizedikig."(10) A gyermekek iskolamulasztása esetén a szülőket vagy gyámokat pénzbírságra és a „szükséghez képest" fogházra is büntethetik, hiszen az „elemi nevelés" minden intézetben ingyenes (5. §). Igen progresszív vonás, hogy a vallásoktatást a javaslat elválasztotta az oktatás többi tárgyától és azt a hitfelekezetek hatáskörébe utalta (12. §), valamint az iskoláztatás alapjául a felekezeti jelleg nélküli iskolát tette (7. §). Külön iskolát csak abban az esetben nyithattak a felekezetek, ha legalább 50 gyermek kívánt abba az iskolába járni (13. §). Ezen törvényjavaslatot az alsóház kisebb módosításokkal elfogadta, azonban a főrendiház azt időszerűtlennek nyilvánította és a napirendről levette. Ezzel népoktatási törvényünk életbelépését 20 évvel elodázták. A szabadságharc leverését követő időszakot az osztrák elnyomás és terror jellemezte. Az iskolarendszert az összbirodalom érdekei alá rendelték. A Bécsből irányított államhatalom kevés gondot fordíthatott az iskoláztatásra. Az elemi oktatásunkat az 1849. október 9-én Geringer báró által, valamint az 1855. április 25-én Thun Leó által kiadott rendeletek határozták meg. Az előbbi előírta a 6—12 éves korú gyermekek kötelező iskoláztatását, de főként négyosztályos iskolák felállításáról gondoskodtak, ezért a rendeletben megfogalmazott kötelező oktatás csak elvi jelentőséggel bírt. Az iskolai hiányzást ugyanakkor súlyosan büntették: „ha a szülők nem küldenék gyermekeiket iskolába, a rendőrség és szolgabírák segédkezése is felhasználható a szülők kényszerítésére" — olvashatjuk a rendeletben.(11) A Thun Leó által kiadott rendelet az alsófokú iskolák fenntartását szabályozta, amely szerint az új iskolák felállításának költségeit a községek fedezik. Az osztrák és a magyar uralkodó osztály között 1867-ben megkötött kiegyezés eredményeként a magyar állami élet visszanyerte önállóságát, de a gazdasági és politikai életet a „közös" ügyek révén továbbra is az uralkodó befolyásolta. Az önálló magyar államiság azonban lehetővé tette, hogy a közoktatás a polgári állam érdekeinek megfelelően szerveződjék. A magyar kormány közoktatással foglalkozó minisztere ismét Eötvös József lett, aki a megváltozott körülményeket figyelembe véve kidolgozta törvényjavaslatát, melyet az országgyűlés — kisebb módosításokkal — el is fogadott. Így született meg hazánk első népoktatási törvénye, az 1868. évi XXXVIII. te, amely lerakta a polgári közoktatási rendszerünk alapjait.(12) A törvény egyik jelentősége abban áll, hogy kimondta a tankötelezettséget. Ezek szerint a 6—12 éves gyermekek — nemi különbség nélkül — az elemi iskola mindennapos, a 13—15 évesek pedig az ismétlő tanfolyamot kötelesek voltak látogatni (1. §). A kötelező iskolázást kívánta elősegíteni a törvény az iskolamulasztó gyermekek szülei, gyám-