Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)
Tanulmányok Szabolcs-Szatmár megye és Nyíregyháza történetéhez - Horváth Sándor: (Nyíregyházi) Ságvári-telepi krónika (1914-től)
A méltóság megváltoztatta az erkölcsöket. Azok, akik nagyobbára Stark László és Gottesmann fakereskedők jóvoltából családi házat építettek — amihez nagyban hozzásegítette őket a Faksz-kölcsön is —, már kezdték megtagadni azt a helyet, ahonnan indultak. Ha a városból az új háztulajdonoshoz rokonok, látogatók jöttek, ezeknek útja föltétlen a szegényes külsejű barakkok között kellett, hogy keresztülvigyen. Ezt az új háztulajdonosok szegyeitek, és ezek egy része addig deputációzott a polgármesteri hivatalhoz, amíg a polgármester záros határidejű dátummal elrendelte a barakkok lebontását, és erről írásban értesítette a barakkok lakóit. Mondanom sem kell, hogy ezek között a családok között, akiknek részére semmi fedél nem lett biztosítva, milyen határtalanul nagy lett az ijedelem. Én magam is ott laktam, és ezeknek az embereknek a sorsából mindig késhegyig menő lelkiösmereti kérdést csináltam •— amiért bizony nem mindig találkoztam hálával. A megmaradt barakklakók között volt egy Oroszországból hozott, sokat olvasott és finomlelkű sokgyermekes asszony, név szerint Tóth Józsefné. Ez az asszony eljött hozzám, és kérlelt, hogy a barakkok elbontását megakadályozandó próbáljak tenni értük valamit. Azt mondtam: A mindenható dr. Benccsel és dr. Szentpéteryvel szemben megpróbálom a lehetetlent. Nagy volt a feladat, amire vállalkoztam, amit súlyosbított az a körülmény is, hogy engem a tizenkilences kommün leverése után Bencsék, mint baloldalit huzamosabb időre Romániába internáltattak. De így is megpróbáltam a lehetetlent. Megtudtam néhány nap múlva, hogy Rakovszky Iván belügyminiszter felesége itt, Nyíregyházán a Dessewffy téren Kállay Miklós akkori főispánnál — később miniszterelnök — vendégként tartózkodik. írtam nevezett részére egy expressz levelet, és igen fontos ügyben kértem, hogy fogadjon. A válasz igenlő volt. A kegyelmes asszony fogadott. És a főispán lakása halljában közöttünk közel egy óra hosszat igen szívélyes légkörben folyt a beszélgetés. Előadtam, hogy a polgármester azokat a sokgyermekes családokat szándékozik hajléktalanná tenni, akik a hazának a katonákat, az uraknak a cselédséget adják stb. A méltóságos asszonyt nagyon érdekelte a dolog. Még cigarettával is megkínált. Bár soha nem dohányoztam, gondolom, úgy fityegett a számban a cigaretta, mint az óvatos kutya szájában a tojás. Mindent összegezve, a nagyméltóságú asszony kagylót ragadott, és ezt megelőzően megígérte, hogy nem fog elengedni üres kézzel. Hívta a polgármestert, aki megígérte neki, hogy addig nem fogja lebontani a barakkokat, amíg azok maguktól össze nem dűlnek. így is lett. Azonban amikor a kegyelmes asszony elutazott, nekem dr. Bencs, dr. Szentpétery és alsó és felsőozorai Ozory István rendőrfőtanácsos, a
