Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 1–2. (Nyíregyháza, 1979)

Bél Mátyás – Schemberger Ferenc: Szabolcs megye a XVIII. században. Fordította: Balogh István - Schemberger Ferenc: Pótlás Bél Mátyás Szabolcs vármegye leírása történeti művéhez

a legutóbbi időkig megmaradt, de mindig csak különleges esetekben. De az 1770. november 12-én Nyíregyházán tartott tisztújító közgyűlésen úgy határoztak, mivel a rendes alispán a közügyek miatt többnyire akadályozva van, egy helyettes alispán az előttük folyó peres ügyekben való bíráskodásra nem elegendő, nehogy a pereskedők a bírák hiánya miatt kárt valljanak és amint eddig szokásban volt, magánosok általi helyettesítésre szoruljanak, a megye kebeléből három, érdemes férfiút válasszanak helyettes alispánnak az eskü letétele mellett. Megyénk tehát elől járt és mindmáig megtartotta azt a dicséretes szokást, hogy a körülmények követelése és szükség szerint, hol több, hol kevesebb tisztviselőt választott. Ami a mostani tisztségviselői kart illeti, azt Mária Terézia koronás királynő gondoskodása a szükség kívánta több személlyel megnövelve hozta létre. A mostani tisztségviselői létszámot a közönség hozzájárulásával előbb helyettesítéssel töltötték be, s azt a megye közgyűlése az újonnan épített megyeházban 1779. júliusában tartott első ülésében egyhangúlag jóváhagyta. A mai tisztikar vagy elöljáróság tehát így áll: rendszerinti alispán; másodalispán; rendszerinti jegyző és első és másod aljegyzőjével, akiknek segítségül van egy létszám feletti aljegyző is; a főadószedc, a négy járási adószedővel; a négy rendszerinti főszolgabíró, mindenik mellett két első és másod szolgabíróval és két esküdttel, — akiket mint fentebb említettük, megyei esküdteknek neveztek; két rendszerinti és két alügyész; egy számvető; nyolc szegődményes biztos; amennyiben a megye rendszerinti esküdtjei (jurassorai) időnként akadályozva lennének, kilenc létszám feletti esküdt is van választva, táblabírót ez alkalommal többet is neveztek ki, és négy írnokot is felvettek. A II. rész 6. §-hoz pótlás: »13. A megye pecsétjéről még valamit hozzá kell tenni; mert nem úgy van, ahogy Bél írta le. Ugyanis a megye pecsétje és annak használata imigyen alakult, amint 1334-től az itt-ott idézett oklevelek bizonyítják. Az említett évben egy húsz krajcáros nagyságú pecsétet használt a megye úgy, hogy a pecsétek sorában a nagyobb két kisebb közzé van ütve; hihető, hogy a nagyobb a megyéje, a két kisebb a két alispáné lehetett. A kisebb és nagyobb pecsétekkel való pecsételési módot mutatják a megye által 1411-ben, 1423-ban és 1424-ben kiadott oklevelek. Ez utóbbin a nagyobb pecsét körfogata kisebbnek látszik mint fentebb jelezett oklevélé, a kisebbek nagysága aszerint változik, ahogy az egyik vagy másik alispánt megválasztották. Végre 1436-tól kezdve, valamint az 1453., 1454., 1455., 1460., 1466. években a két kisebb között levő középső nagyobb pecsét állandóan egyenlő nagyságú, egyenlő egy 1765-ben nyert magyar dénárral. Amint fentebb jeleztük a megye által kiadott okleveleket legtöbbször három, azaz két