Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 1–2. (Nyíregyháza, 1979)

Adattár - Orosz István: Tanúvallomások Nyíregyháza és Hajdúdorog XVIII. századi határperéhez

Ion másutt is előfordul a jószágállás értelmű teleknek a tulajdonosról vagy huzamos ideig tartó bérlet esetében a bérlőről történő elnevezése.(10) A telek jószágállás, puszta föld értelme kapcsolódik össze az 1754. évi tanú­vallomások kérdései között is, amikor a Kovács-telek puszta felől érdek­lődtek a bírák azaz a telek nemcsak állattartó helyként, de pusztaként is szerepelt. Ez az összekapcsolás nyilván a nyelvhasználaton alapult, amit az is indokolt, hogy a Kovács-telek XVII. századi neve Szunyor telek volt s a már idézett 1635. évi szolgabírói döntés még emlegeti az elpusztult te­lepülés templomának helyét. A jószágállások, állattartó helyek minden bi­zonnyal az egykori elpusztult település helyén jöttek létre, így teljesen jogos volt Kovács teleké pusztáról beszélni. A telek tehát Nyíregyházán is jelentett puszta helyet és jószágállást is, sőt olyan állattartó telepet, amely elpusztult települések helyén jött létre. Az állattartó központot azonban ekkor már nemcsak teleknek, in­kább szállásnak nevezték, ezt tükrözik az itt közlendő iratok is, amelyek­ben sokkal többször fordul elő a kérdéses földrész Kovács-szállás elneve­zése, mint a Kovács-telek forma. Az mindenesetre megállapítható, hogy a két kifejezést csaknem szinonimaként alkalmazzák az iratokban. A meghallgatott tanúk szájából olyan észrevételek is elhangzottak a perben szereplő terület használatával kapcsolatban, amelyek értékes ada­lékul szolgálhatnak a szállásokon folytatott állattenyésztés, gazdálkodás jellegének jobb megértéséhez. A tanúvallomások alapján nem lehet kétsé­ges, hogy a Kovács-szállás állattartó központ volt, a két debreceni tőzsér a bérelt határrészen szarvasmarhát legeltetett fizetett pásztorok, sőrések segítségével. A szálláson kutat ásattak, hogy itatni tudják az állatokat, ak­lot építettek s istállójuk is volt, ami bizonyára nemcsak az állatok védel­mét szolgálta, de benne tanyáztak, aludtak a fogadott gulyások, sőrések is. A marhatartás céljainak megfelelően a bérelt terület legelő illetve rész­ben kaszáló volt, a kaszált részen igyekezett a bérlő testvérpár az állatok telelésére szükséges szénát megtermelni. A legfiatalabb Kovács testvér vallomásából azonban az is kiviláglik, testvérbátyjai megengedték neki, hogy egy darab földet szántóföldnek használjon. A szálláshoz tartozó föl­dek egy részének szántása a korábbi bérlők idején is előfordult, mégsem tekinthető jellemzőnek, a szállás a tanúk vallomásában egyértelműen ál­lattartó központ.(ll) Ha ennek az állattartásnak a jellegét kívánjuk meghatározni, Balogh István nyomán pusztai állattartásnak nevezhetjük. A XVI—XVII. század­ban sűrűn előfordult, hogy az elnéptelenedett, pusztává vált falvak hatá­rát „tőzsérgazdák, marhakereskedők egyénileg, vagy többen kompániába összeállva veszik bérbe a kincstártól vagy a földesúrtól."(12) A XVIIL

Next

/
Oldalképek
Tartalom