Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez VI. 1963-1970 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 8. (Budapest, 2007)
Forrásközlés
lően határozza meg. A hivatkozott rendeletben foglaltak szerint - amely egyébként egyezik a FAO-nak ilyen értelmű állásfoglalásával - az állategészségügy legfontosabb feladata, hogy az állatok egészségi feltételének megteremtésével és fenntartásával biztosítsa az állati eredetű élelmiszerek gazdaságos termelésének feltételeit. Az intenzív állattartásban az egészséges állat fogalma nem azonos a klinikai- lag nem beteg állat fogalmával. Egészségesnek az az állatállomány tekinthető, amely genetikai képességének megfelelően termel. Ebből önként adódik, hogy az állatorvosok tevékenysége a jövőben nemcsak és nem elsősorban a beteg állatok gyógykezelésére, hanem a különféle betegségek megelőzésére irányul. Statisztikai adatok szerint az állattenyésztés állatfajonkénti termelési ágazataiban az elhullások és a nem kielégítő termelés okai megközelítően azonosak. A veszteségek 75-85 %-át az állatok nagyüzemi tartásával összefüggő komplex kóroktanú betegségek /enzootikus, pneumóniai, emésztőszervi betegségek, tőgygyulladás stb./ mellett, az idült fertőző és parazitás betegségek /gümőkór, brucellózis, paratífusz, mételykor, orsóférgesség stb./ okozzák. A felsorolt és a termelést akadályozó egyéb betegségek elleni védekezés megnyilvánulási formáit a 14/1967. és a 37/1968. sz. MÉM rendelet szabályozza. E rendeletek közül a 14/1967. sz. az állatorvosoknak a tanácsokon keresztül gyakorolt államigazgatási. össznépi érdekeket szolgáló társadalmi, de egyben termelést fejlesztő tevékenységét. a 37/1968. sz. rendelet pedig az üzemi állatorvosok, elsősorban termelést fejlesztő tevékenységét szabályozza. A következő évek fejlődése során az várható, hogy fokozatosan csökken az állatorvosok igazgatási funkciója és ezzel párhuzamosan nő a termelés fejlesztését közvetlenül szolgáló tevékenysége. Minél inkább szakosodik, iparszerűvé válik az állattenyésztés termelése, a gazdaságosság egyre inkább a műszaki feltételek, és a biológiai igények összhangján múlik. Utóbbit figyelembe véve magától érthetődik, hogy nagyüzemekben csökken az állatorvosok gyógyító munkája és nő a műszaki fejlesztést szolgáló tanácsadó és a betegségek megelőzését szolgáló tevékenysége. A ma állatorvosa olyan szakember, aki az orvosi ismereteken túlmenően rendelkezik mindazokkal az állattenyésztési, takarmányozási, ökonómiai, szervezési elméleti és gyakorlati ismeretekkel, melyeknek birtokában a különféle állatbetegségeket képes felismerni, megelőzni és orvosolni. Sajátos szakmai ismeretei birtokában, éppen betegség megelőző munkájának biztosítása érdekében hatékony módon segíteni, szükség esetén irányítani is tudja az egyes állattenyésztési üzemek munkáját. Preventív és gyógyító munkát ma már nem lehetséges egymástól elválasztani. A mezőgazdasági nagyüzemben dolgozó állatorvosnak ismernie kell a gazdaság szervezeti felépítését, éves és perspektivikus termelési tervét, de különösen az állatok tartásával, takarmányozásával, a különféle 163
