Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez VI. 1963-1970 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 8. (Budapest, 2007)

Forrásközlés

állatbetegségek előfordulásával kapcsolatos ökonómiai adatokat és tényezőket. Mindezeken kívül, mint vezető szakembernek el kell sajátítani a munkatervezés, irányítás és vezetés alapvető elméletét és gyakorlati módjait is. Az állatorvos feladatköre rendkívül sokrétű lehet, és az adott helyzetnek megfe­lelően hol az egyik, hol pedig a másik típusú feladat, azaz az orvosi vagy a ter­melést közvetlenebbül irányító gazdasági ismeretek alkalmazása kerül előtérbe. Vannak olyan munkaterületek, mint pl. az élelmiszerhigiénia, az állatkórházak, laboratóriumok, ahol az állatorvosok elsősorban orvosi- gyógyító munkát végez­nek. A mezőgazdasági üzemeken belül viszont már jobban differenciálódhat az állatorvosok tevékenysége. A gazdaság állatlétszámának nagyságától, valamint az állatorvos szakmai felkészültségétől és emberi adottságaitól függ, hogy mi­lyen arányban végez orvosi, vezetői vagy irányítói munkát. Az elmondott fő feladatok mellett mindinkább nő az állatorvosok közegészség- ügyi munkájának a jelentősége is. A human zoonósisok megelőzését, felszámo­lását szolgáló munka eredménye ugyanis nem kis mértékben függ az állatokban előforduló ilyen irányú betegségek felszámolásának eredményeitől. A termelést akadályozó betegségeken túlmenően tehát az állatorvosok az ember egészségé­re veszélyes állatbetegségek ellen is küzdenek. Közegészségügyi jelentőségű az állatorvosoknak az élelmiszerek termelésében és a minőség ellenőrzésében vég­zett munkája is. A mezőgazdaság szocialista átszervezése után megnőtt az állatorvosoknak a me­zőgazdaság külkereskedelmi tevékenységével kapcsolatos munkája is, mindin­kább őrködniük kell azon, hogy elhárítsák az importtal kapcsolatos állategész­ségügyi veszélyeket, ugyanakkor megteremtsék az állati termékek exportjához szükséges kedvező állategészségügyi feltételeket is. Fentiekből kiderül, hogy a szocialista állattenyésztő nagyüzemekben ugyanúgy, mint a népgazdaságban, a jövőben nő. de ugyanakkor specializálódik is az állat­orvosok tevékenysége, ami az igényeket kielégítő alapkérdés mellett a szakoso­dást, a szakállatorvosképzést teszi szükségessé. Dr. B. Kovács András egyetemi tanár, rektor. 137. Budapest, 1968. október 25. Jegyzőkönyv az Egyetem Tanácsának 1968/69. tanévi első rendes üléséről Iktatószám nélkül Jelen vannak: [...] I. Napirendi pont. Bejelentések: 1./ A rektor bejelenti, hogy október 23-án tartotta a pártszervezet a vezetőségválasztó taggyűlését. A tag­gyűlés dr. Kassai Tibor tudományos főmunkatársat választotta meg a helyi párt- szervezet titkárává. Ez alkalomból szeretettel köszönti Kassai elvtársat a Tanács 164

Next

/
Oldalképek
Tartalom