Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez VI. 1963-1970 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 8. (Budapest, 2007)
Forrásközlés
is fontos összefüggések figyelembevételével csak az tudja helyesen kérdezni, aki az anyagot előadta, illetve aki a határterületekkel együtt teljes mértékben birtokolja. Ebből az elvből kiindulva javasoljuk, hogy az államvizsgát tárgyanként négy egymást követő napon folytathassuk le. Csak ezzel a beosztással biztosítható, hogy az államvizsgát a rendelkezésünkre álló rövid idő /8-10 nap/ alatt be tudjuk fejezni, de ami még ennél is fontosabb, csak az ilyen rendszerrel oldható meg, hogy egy-egy jelölt mind a négy tárgyból ugyanazon Állami Vizsgáztató Bizottság előtt adjon számot felkészültségéről. Ennek az igazságos és egységes elbírálás szempontjából pedagógiailag és emberileg ugyancsak komoly jelentőséget tulajdonítunk. Két vagy még inkább mind a négy tárgyunk egy napon történő vizsgáztatása esetén ezek az elvek nem érvényesíthetők, ezért kérem Főigazgató Elvtársat javaslatunkat elfogadni szíveskedjék. Dr. Kovács Jenő egyetemi tanár, rektor, [ld. még 1, 62, 63, 117.] 55. Balatonfüred-Siskeforrás, 1965. augusztus 28. Élelmiszervizsgálati újítások, javaslatok 742/1965. Tisztelt Vezetőség! karbantartási és műszaki fejlesztések osztálya. A 29/1959. V.lO.sz.tvr. 11§ 121 bek. alapján TELJES RÉSZLETEZÉSSEL szolgálhatok az alantiakra: 1./ TEJVIZSGÁLAT: a./ a tej tiszta-e? lesülyed-e a pohárban? a fenekére? szabadon szétfolyik-e?; b./ tehéntejnek anyatejjé való átalakítására 2 analysist is adok; c./ kórházi és gyógyászati tejhasználatra: láz, méregelvonás stb-re; d./ fehérjék, proteidok és albuminoidokra és reakcióikra Ft.500.- eszmei újítási díjért, teljes részletezéssel, munkamódszerátadással, utánvéttel újításaimat, a 4 tétel közül bármelyikre készíthetek. 2./ A tejkozmáso- dás megakadályozására; Gyanús vaj megvizsgálására; Avas vaj megjavítására; Vaj és margarin tiszta-e? nincsenek hamisítva?; Sajtot kukacodástól megóvni; Disznózsír megvizsgálása egyszerű módon; Felvágott kolbászfélét frissen tartani; Húsféle megőrzése a romlástól; Füstölt húst, kolbászfélét kukacodástól és penészedéstől megóvni; Húst a legyektől megóvni; Húst, májat, vesét néhány napig frissen tartani; Romlott sonka felismerése; Egészséges húst, beteg állat húsától megkülömböztetni; Avas szalonnát újra használhatóvá tenni; Túlságosan pácolt hús megjavítása; Elsózott ételből sót eltávolítani; Dohos tojás szagát eltávolitani; Repedt tojás főzése; Főtt tojást a nyerstől felismerni; A tea tiszta-e, vagy hamisított?; A víz tisztaságáról meggyőződni; Ételt szobában eltartani; Ecetes ételek eltartása; Régi tojást megismerni; Megmaradt tojás, sárgáját vagy fehérjét eltenni; Tojás főzése, hogy ne pattanjon ki; Tojást eltenni; A pörkölt és megőrölt kávé valódi-e?; Pörkölt babkávé illatának megtartása; A kávé alját mégegyszer fel 81