Dokumentumok a magyar állatorvosi oktatás történetéhez VI. 1963-1970 - A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Könyvtárának Kiadványai 8. (Budapest, 2007)
Forrásközlés
tézmény valamilyen oknál fogva mentesül a fenti tiszteletdíjak biztosítása alól, akkor átveszi a Gödöllői Egyetem egyik kötelezettségét. Sportágak szabályai: [...] Egyéb:- Az óvást a legrövidebb időn belül, írásban kell beadni a versenybíróságnak. Az érintett csapatok következő mérkőzéséig döntésnek kell születni. A verseny- bíróság döntése ellen fellebbezni nem lehet. Óvás esetén a VB kijelölhet döntési vagy javaslattételi joggal bizottságot.- A versenyeken, mérkőzéseken kizárt, kiállított sportoló az Agrár Sportnapok további küzdelmeiben nem vehet részt. /Más sportágban sem/.- A rendező indokolt, kisebb változtatásokra a technikai értekezleten tehet javaslatot.- Az intézmények T. T. vezetői aláírásukkal igazolják, hogy a résztvevő sportolók érvényes sportorvosi igazolással rendelkeznek.- Amikor az atlétikai versenyek folynak, más sportágakban versenyt nem lehet rendezni.- A lebonyolítás formájának megváltoztatását csak abban az esetben lehet tárgyalni, ha ezt legalább négy intézmény kéri.- Az Agrár Sportversenyeket fel kell venni a szövetségi versenynaptárokba.- A bírókat a szabálymódosításokról írásban kell értesíteni. [...] 164. Budapest, 1970. január 7. Feljegyzés az Állatorvos-tudományi Egyetem rekonstrukciós fejlesztéséről 268/1970. Dr. Szűcs Kálmán főosztályvezető elvtárs részére. Az ÉM 31. sz. Állami Építőipari Vállalata az 1969. évre ütemezett munkákat, közelebbről a 4 tanügyi épület alapozását megkezdte. Az építkezés ütemét sajnálatos módon, heteken át akadályozta előbb a cement, majd később a vasbetonacél hiánya, ami jelentősen visszavetette a tárgyévre ütemezett 3 millió forint értékű építési munka teljesítését. Hozzávetőleges számítások szerint az építési teljesítés, valamint a felvonulási költségek összege kb. 2-2,5 millió forint. A kivitelező vállalat - bár a munkát megkezdte - 1969. évben számlát nem nyújtott be, mert az egyik alvállalkozóval ez ideig nem rendezett költségvetési összegek miatt - véleményeltérés következtében - a kiviteli szerződést a Mezőber Vállalattal megkötni és azt a Beruházási Bankhoz benyújtani nem tudta. Az építési munkák téliesítése megtörtént és így azok az időjárástól függetlenül jelenleg is folynak. A kivitelező vállalat helyszínen levő dolgozóinak létszáma 40 fő. Az Egyetem 200