Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

Kerekes István (1906-1970)

Június 19-én reggel hiába vártuk, a levéltárba érkezését: órák múlva: kaptuk a megdöbbentő, hírt, hogy munkába jövet érte utol a halál. A hirtelen halál híre mindig megrázó, de különösen akkor, amikor valakivel még az előző nap délutánján együtt dolgoztunk, egy nagyobb külföldi filmrendelés kapcsán kiemelt anyag reponálásának elszámolását végeztük.

Kerekes Istvánban olyan munkatársat vesztett az Országos Levéltár, aki nehézségeket nem ismerve, a felmerülő problémákat mindig saját maga igyekezett megoldani. Csak akkor fordult referenshez, ha a kérdés megoldását végleg reménytelennek tartotta, s az esetek többségében a referens is tanácstalanul állt a kutató kérése előtt. De nemcsak az Országos Levéltár III. osztálya által őrzött iratanyag kutatóinak volt fáradhatatlan kiszolgálója - ami évenként mintegy 2500 kérőlap elintézését s e szám többszörösét kitevő iratnak a kiemelését és elhelyezését jelentette -, de ha az Országos Levéltár épületében valamely fizikai munka elvégzésének szükségessége merült fel, gyakran igénybe vették és ő panaszszó nélkül elvégezte a rábízott feladatot. Nem kímélte magát, s még szabadságát is csak részletekben vette ki, hogy nagy fizikai erőkifejtést igénylő hivatali munkáját ne kelljen huzamosabb ideig másra áthárítania. A kiváló dolgozói kitüntetés, amelyet csak néhány hónappal ezelőtt kapott, egy hosszú munkás életnek csak csekély elismerése volt. Nyolcgyermekes gyári munkás családból származott, az asztalosipart tanulta ki, majd a miskolci MÁV műhelyben és a Ganz Wagongyárban dolgozott. AII. világháború után szinte újra kellett kezdenie életét: ingóságai elpusztultak, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, amelynek akkor dolgozója volt, a negyvenes évek végén megszűnt. - Ennek ellenére négy gyermeket nevelt fel, ami nagy lemondást és áldozatvállalást jelentett. Emlegette, hogy most, amikor legkisebb fia is túl van az iskolaköteles koron, anyagilag szeretné összeszedni magát s kiegyensúlyozottan élni a nyugdíjasok megérdemelt pihenőéveit. De ez már nem adatott meg neki. Emlékét mi, akik két évtizeden keresztül munkatársai voltunk, és akik megismertük és becsültük tulajdonságait, mindennapi helytállását, mindenkor kegyelettel őrizzük.

Bakács István LSZ, 1970. 2. sz. 518-519. p.

Kisfaludy Katalin (1949-1996)

Kisbéren született 1949. július 7-én. A középiskola befejezése után az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem-francia szakán folytatta tanulmányait, melynek során a levéltár szakot is felvette. így érdeklődése a levéltári terület felé fordult, és diplomáját már középiskolai történelem tanár, levéltáros végzettség megjelöléssel kapta. A szakma iránti elkötelezettsége nem a diploma megszerzéséig terjedt, életpályája jelzi töretlen érdeklődését. 1972 februárjától a Hadtörténeti Levéltárban segédlevéltárosként dolgozott mint a Honvédelmi Minisztérium és a demokratikus csapatanyag referense. Ekkor írta a Honvédelmi Minisztérium hivataltörténete, 1945-1948 címmel - kéziratban maradt - munkáját. Családi okok miatt állásváltoztatásra kényszerült, és a dunaújvárosi Intercisa Múzeumba került 1974 júliusától. Helytörténeti kiállítást készített a város 1945 utáni történetéről, közművelődési programokat szervezett.

Amikor lehetősége nyűt, hogy levéltárba kerüljön vissza, élt vele és 1976 júliusától az Új Magyar Központi Levéltárban dolgozott. Feladata a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium és az Országos Szövetkezeti Hitelintézet iratanyagának rendezése és selejtezése volt. Szervezeti

194