Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

Már egyetemi hallgató korában kivált tudományos érdeklődésével: 1903-ban versenyösztöndíjat nyert. 1905-ben tanári oklevelet szerzett, 1906-ban kitüntetéssel tette le a bölcsész- doktori szigorlatot. Közben jogot is hallgatott és egyetemi tanulmányai végeztével letette a levéltári fogalmazói szakvizsgát is.

1906 végén a Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtárának levéltári osztályán lett gyakornok, de nem egészen fél év után már Abaúj-Torna vármegye főlevéltárnokává nevezték ki. E minőségében indult útjára tudományos pályája. Kutatásai a vármegyei és városi levéltár anyagára támaszkodva Abaúj-Torna vármegye és Kassa történetével kapcsolatosak. Több tanulmányt írt (közülük a Thököly- és Rákóczi-kor társadalmi életéről szólót az Akadémia Vigyá- zó-díjjal tüntette ki), emellett társszerkesztője volt a megye és város közösen vitt színvonalas helytörténeti folyóiratának, s jegyzője a helyi irodalmi társaságnak, a Kazinczy-társaságnak.

1923 júniusában ismét a Széchényi Könyvtárba került vissza, mint szolgálattételre beosztott vármegyei főlevél tárnok. Történettudományi érdeklődése most már a segédtudományok, elsősorban a heraldika, genealógia és a levéltártörténet felé fordult. E tudományágakból sok értékes tanulmánya jelent meg a Levéltári Közlemények, a Hadtörténeti Közlemények és a Turul hasábjain. Utóbbit a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság folyóiratát, 1932-től kezdve szerkesztette is. Nagyobb munkái közül megemlítendő „A Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárának címereslevelei” című, Áldásy által megkezdett kiadványsorozat Áldásy kéziratában maradt III—VIII. kötetének kiegészítése és sajtó alá rendezése.

A múzeumi levéltárnak a Magyar Országos Levéltárba történt beosztása következtében Czobor is az Országos Levéltár szolgálatába került: 1939-ben országos főlevéltárnok, 1941- ben pedig országos levéltári igazgató. 1942-ben nyugdíjba vonult.

Czobor Alfréd a kor magyar levéltárosainak egyik legkedvesebb, és legkiegyensúlyozottabb egyénisége volt. Derűs, szeretetteljes egyénisége nagy tudással párosult s tudását mindig szívesen osztotta meg a hozzáfordulókkal. Fejérpataky és Áldásy tanítványaként és az ő hatásuk alatt szinte második otthonának tekintette a levéltárat, jól tudván, hogy biztos történeti ismereteket, széleskörű tárgyi tudást a régebbi századokat illetőleg csak levéltári anyagra támaszkodva lehet szerezni, és komoly tudományos munkát csak a levéltári anyag átfogó ismeretében lehet végezni.

Nyugalomba vonulása után Balatonzamárdiban levő kis házába vonult vissza, és ott volt 1959. július 31-én bekövetkezett haláláig.

Együttműködésünk emlékeit szeretettel őrizve veszünk búcsút tőle.

Bottló Béla LK, 1961. 272-273. p.

Dávid Zoltán (1923-1996)

Székely apától és kiskun anyától Budapesten született, és piarista gimnáziumi érettségi után jogtudományi doktorátust szerzett. Országgyűlési könyvtári munkahelyéről a „fordulat éve” után utcára került, mert nem volt hajlandó belépni a kommunista pártba. Csak 1950 vége felé sikerült alkalmaztatást találnia egy iskolatársa révén az Országos Levéltárban, ahol átfogó ismereteket szerzett, különösen a 16-18. századi forrásokról (köztük térképekről, összeírásokról). A levéltári munkákkal kapcsolatos közleményei után alapvető jelentőségű nagy tanulmányában 1957-ben kimutatja, hogy a török uralom után az ország népessége nem két és fél millió volt, hanem kb. négymillió lehetett. A tudományos közvéleményben ma már álta82