Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
Betlendi János (1887-1967) Neve fogalom volt a harmincas évek végén a kutató és a kezdő levéltáros előtt. A kutató bizton számíthatott rá, ha keresett ügyirata valamely regisztratúra útvesztőjében kallódott. Anyagismerete, vele született kutatói érzéke és makacsságba hajló állhatatossága a reménytelennek látszó esetekben is eredményeket mutatott fel. A kezdő levéltáros sokat tanulhatott tőle, mert a régi szakaltiszt jól ismerte a gondjaira bízott iratanyagot, kezelésének ap- róbb-nagyobb fortélyait, s a vérévé vált akkurátus rendszeretet is mély benyomást keltett minden munkatársában. Betlendi János 1887. augusztus 19-én született a Kolozs megyei Bánffyhunyadon. 1908-ban bevonult katonának és 3 évi sorkatonai szolgálatának leteltével 1911. november 1-én a Belügyminisztérium szolgálatába lépett, mint fűtő. 1912. május 3-án a Belügyminisztérium kebelében működő Országos Levéltárnál napibéres szolga lett, s novemberben már véglegesítették. 25 éves korában kapcsolta őt össze a sors az Országos Levéltárral, s ez a kapcsolat 55 éven át, haláláig tartott. Az első világháborúban 51 hónapig volt katona, ebből 42 hónapig az arcvonalban. E megszakítástól eltekintve az Országos Levéltárban és az Országos Levéltárért élt és dolgozott. Budapest 1944—1945. évi ostromakor a Levéltár súlyos károkat szenvedett. Ez a csapás Beüendi Jánost is megrendítette, s oly mély nyomokat hagyott nála, hogy mikor több éves kapusszolgálat után visszakerült kezelői munkakörbe már csak visszfénye volt önmagának. 1958. szeptember 30-án nyugdíjba vonult, de nem tudott megválni az Országos Levéltártól. Továbbra is bent maradhatott az épületben és halála előtt néhány nappal is gondja volt arra, hogy az épület előtt a járda tiszta legyen. Rövid szenvedés után 1967. február 27-én halt meg. Levéltárosok és kutatók több generációja kísérte el utolsó útjára. Neve sokáig emlékezetes lesz, de még tovább maradnak meg jellegzetes írású utaló megjegyzései, melyek további generációk számára fognak eligazítást nyújtani az egykor általa oly hűséggel és szeretettel kezelt levéltári anyagban megőrizve és fenntartva óvjuk emlékezetét. Borsa Iván LK, 1967. 2. sz. 299. p. SS 1967 februárjának végén 80-dik életévében hirtelen távozott el az „élők sorából Betlendi János, az Országos Levéltár ny. hivatalsegéde. Bánffyhunyadi parasztházból hozta magával az igénytelenséget, a munka nemzedékeken át beidegződött magától értetődöttségét, az ízes magyar beszédet, az életfilozófiát és az emberséget. Hosszú életpályája történelmi korszakokon ívelődött át és elválaszthatatlanul egybeforrt az Országos Levéltár történetével. Korán elszakadt szülőfalujától és az Országos Levéltár lett a munkahelye, sőt mindvégig magános otthona is. Még a „ferenczjózsefi” időkben kezdte meg szolgálatát a régi Országház-utcai épületben. Részt vett abban a nagyszabású munkában, amelynek során az Országos Levéltár anyagát teljes mintaállványozása után mai épületébe költöztették. A helytartótanács iratainak évtizedeken át valóságos gazdája volt, aki a bonyolult iratkezelési rendszerek ismeretében a kutatók százainak tudta segíteni munkáját. A közös hadseregben belénevelt német tudásával és Erdélyből hozott román nyelvismeretévei jól eligazodott a régi kormányszervek német és latin, nyelvű irataiban. Igaz, hogy nem nézte, mikor kezdődik a munkaidő, a hajnal gyakran találta a raktárban, amint szívós kitartással nyomozott egy-egy akta után. Az embereket is a 54
