Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

kát mozzanat lépett előtérbe. Élete nagy célja egy egyetemes paleográfia megírása volt, ezért kísérte figyelemmel rendszeresen a külföldi szakirodalmat, és jelenttette meg róluk kritikus ismertetéseit a Levéltári Közleményekben. Sajnos, összegyűjtött anyaga és jegyzetei a háborúban elpusztultak, és ez lélektani fékező hatást gyakorolt további paleográfiai munkásságára.

Benedekfalvi (Klein) Gáspár azonban elsősorban és legfőképpen mégiscsak levéltáros volt. Levéltárában mintaszerű rendet igyekezett megvalósítani, és a felszabadulásig jelentős levéltár-tudományi munkásságot is folytatott. Levéltártörténeteket, ismertetéseket irt, foglalkozott rendezési és anyagmegóvási, sőt levéltári jogalkotási kérdésekkel is. A felszabadulás után először a levéltári rend helyreállítása foglalta le idejét, majd az államosítás után a sokszorosára növekedett anyag rendben tartása, az alapleltározás, a selejtezési és irattár-ellenőrzési feladatok vették igénybe. Ekkor egészségi állapota már rohamosan hanyatlott, de nem törődve betegségével, emberfeletti, erőfeszítéssel igyekezett megfelelni feladatkörének. Tudományos munkára már nem tudott, de talán nem is akart időt szakítani. Dédelgetett témájával nem foglalkozhatott, az egyetemi reform megfosztotta magántanárságától, a tudományos megbecsülés hiánya súlyosan érintette.

A szó legtisztább értelmében igaz és jó ember volt E sorok írója közel két és fél évig volt beosztottja, és igazságos, emberséges, ugyanakkor pontos főnöknek ismerte meg. Betegsége ellenére nem vesztette el humorát, bár időnként balsejtelmek gyötörték. Nyugdíjazása után nagyon egyedül érezte magát. Amikor a hatvanas évek elején e sorok írója utoljára járt Miskolcon és felkereste, tőle szokatlan módon panaszkodott.

A magyar levéltárügy és a történeti segédtudományok egyik nagyobb eredményekre képes munkálóját veszítette el Benedekfalvi (Klein) Gáspárban, és csak sajnálhatjuk, hogy betegsége, kutatási anyagának pusztulása és talán a szakmai megbecsülésében bekövetkezett törés élete utolsó negyedszázadában megakadályozta abban, hogy életművét mind a paleográfia mind a levéltárelmélet terén befejezhesse.

Kubinyi András LSZ, 1970. 2. sz. 514-515. p.

Bertalan Mária (1886-1960)

I960 novemberében hosszas betegeskedés után elhunyt Bertalan Mária, az Országos Levéltárnak tíz esztendővel ezelőtt nyugalomba vonult adminisztratív dolgozója.

Felsőbányán született 1886. december 8-án. Gyermek- és ifjúkorát Nagybányán töltötte, majd több évtizedes vidéki, különböző városokban (Szeged, Kaposvár stb.) töltött tanárkodás után 1936-ban került az Országos Levéltárhoz, ahol a titkárságon kapott beosztást. Itt működött másfél évtizeden keresztül, mint a gyakran cserélődő titkárok mellett mindvégig egyenletes pontossággal, idegesen gondos serénységgel dolgozó adminisztrátor.

Egyéniségére élete végéig a szülőváros sajátos hangulata nyomta rá bélyegét. Nagybánya éppen ezekben az években a magyar festőművészet megifjodásának, felvirágzásának színhelye volt. Bertalan Máriát sok évtizedes barátság fűzte a nagybányai művészkolónia tagjaihoz, így elsősorban Ferenczy Károlynak hozzá korban közelálló három művész-gyermekéhez. Bizonyára nagy szerepe volt a művészi benyomásokban oly gazdag nagybányai éveknek, hogy élte végéig oly áhítatos szeretettel kereste mindig a szépet és nemeset. Emlékét kegyelettel őrizzük.

Bottló Béla LK, 1961. 271. p.

53