Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

majd a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztályán közvetlenebbül is együtt dolgoztunk. Kedves, munkatársaival törődő, figyelmes kolléga volt. Később, mikor már a Történettudományi Intézetben dolgozott, találkozásaink alkalmával előbb-utóbb mindig feltette a kérdést: No, és mi újság a szakmában? - jelezve, hogy eredeti foglalkozásának, „szakmájának” egy kicsit mindig is a levéltárosságot tartotta, már akkor is, amikor más terület kiváló alkotójának számított. Sokunk fülébe és sokáig visszacseng még kérdése: „no, és mi újság a szakmában?”

Szűcs László LSZ, 1996. 4. sz. 66-68. p.

Wellmann Imre (1909-1994)

Súlyos csapás érte a magyar történettudományt és - hozzátesszük mi, levéltárosok - a magyar „levéltárügyet”. Hosszas betegség után elhunyt Wellmann Imre, tudományos életünk büszkesége. Élete röviden az alábbiakban foglalható össze.

1909. március 22-én született Budapesten. Édesapja Wellmann Oszkár, a méltán európai hírű Állatorvosi Főiskola tanára, a magyar országhatárokon kívül is híres tudós volt. Mellszobra ma is díszíti az egykori Főiskola, ma már Állatorvostudományi Egyetem kertjét (több híres egykori professzor szobrával együtt). Wellmann Imre kivételesen szerencsés nevelést kapott. Először a mezőgazdasági tudományokban mélyedt el, majd a budapesti egyetemen Domanovszky Sándor professzor fogadta tanítványai közé. Domanovszky professzor 1928 körül alapította meg az elsősorban a XVIII. századi magyarországi mezőgazdaság történetét feltáró iskolát, amely felbecsülhetetlen értékű tanulmányokat hozott létre, kitűnő képességű tanítványokat nevelt. Ezek sorában is alighanem a legragyogóbb tehetségű Wellmann Imre. Doktori disszertációja (A gödöllői Grassalkovich-uradalom gazdálkodása. Bp., 1933.) példásan megírt munka. Erre a 24 éves ifjú által készített dolgozatra Szekfű Gyula a Magyar Történetben elismerő szavakkal többször is hivatkozik. A budapesti egyetem után két professzor (Domanovszky Sándor és Hajnal István) ajánlására egy évi lipcsei tanulmányút (1932-33) következett. Ezt az egyetemet a 30-as évek elején a világ legjobb egyetemei közt tartották számon. Ezután az Országos Levéltár tisztviselője lett Wellmann Imre és ott dolgozott kerek húsz éven át. Levéltári szolgálata második évtizedében történt az a szörnyűség, ami az ő tudományos pályáját is súlyosan megzavarta: Budapest két hónapig tartó ostroma, az Országos Levéltárban őrzött iratanyag csaknem felének pusztulása, és mindaz, ami ezzel járt. A tudományos elmélyedés helyett az iratanyag mentése, költöztetése, a pusztulás számbavétele évekre visszavetette Wellmannt is, mint kollégáit is abban, hogy tudományos tervei megvalósításával foglalkozhasson.

E húsz év alatt, amit az Országos Levéltárban töltött, volt - többek közt - főigazgatói titkár, feudális kori levéltárak (magyar kir. kancellária, erdélyi kir. kancellária) referense, és osztályvezető (1949-1952 közt). Meg kell emlékeznünk arról is, hogy a hivatali munka mellett volt ideje a tudományt is művelni. 1938-1942 közt társszerkesztője volt a Magyar Történelmi Társulat folyóiratának, a Századoknak. Hajnal István és Domanovszky Sándor mellett ő volt a legfiatalabb, neki kellett végezni a szerkesztőségi munka oroszlánrészét. 28 éves korában volt professzora, Domanovszky Sándor megbízta a készülő Magyar Művelődéstörténet egyik kötetének szerkesztői munkájával. („Barokk és felvilágosodás” a kötet címe, és a sorozat 4. köteteként jelent meg 1941-ben.) Mindenki természetesnek tartotta 1938 körül, hogy ha Domanovszky Sándor - aki ekkor már 61 éves volt - nyugalomba vonul, Wellmann

408