Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

lesz az utódja. Nem így történt, a szépen induló karriere megszakadt. 1946-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. (E sorok írója is jelen lehetett székfoglalóján, 1946. december havában.) Utána már nyilvánvalóvá lett, hogy az „új időkben” olyan tudósnak, mint Wellmann be kell érnie a szerényebb állással. Hiszen nemcsak hogy a régi értelmiségből származik, de ráadásul „osztályidegen” is, mert édesapja saját keresetéből egy közepes nagyságú birtokot vásárolt Somogy megyében. Immár szó sincs egyetemi tanárságról. 1952-ben a Fővárosi Levéltár igazgatója lett. Négy év múlva leváltották, mert 1956 őszén elvállalta a „Levéltári Forradalmi Tanács” elnöki tisztét. Beosztották a Pest Megyei Levéltárba főlevéltárnoki besorolással. Neki, aki a magyar mezőgazdaság történetének, a XVIII. századi parasztság életének világviszonylatban is élenjáró tudósa volt, végeznie kellett a levéltáros mindennapi robot-munkáját, selejtezéseket ellenőrizni, községi iratanyag beszállítását adminisztrálni stb. „Aequam memento rebus in arduis servare mentem” - meg kell őrizni a súlyos dolgok közt is a szellem méltányosságát, talán így fordíthatjuk le Horatius intelmét. Nos, Wellmann ennek mindenképp megfelelt. Zokszó nélkül végezte a nem az ő formátumára szabott munkát is.

Ahogyan a diktatúrából „puha diktatúra” lett, Wellmann Imre megint nagyobb lehetőséget kapott a tudományos munkára és a tudományszervezésre. 1962-ben, a Mezőgazdasági Múzeumban megalakult agrártörténeti kutatócsoportnak lett a vezetője. 1965-től - nyugdíjba vonulásáig - a Mezőgazdasági Múzeum főigazgató-helyettese volt. Életéből 28 évet töltött levéltárban, a magyar levéltárügy nagy szerencséjére. Életének legalkotóbb, legtermékenyebb éveit töltötte ott: 24 éves korától 53 éves koráig. Utána is még alkotó évek következtek. Meg kell jegyeznünk, hogy akadémikusságától - amelyet említettünk - 1949-ben minden indokolás nélkül megfosztották. Még csak kandidátus sem lehetett. 1982-ben - 73 éves korában - azután visszakapta akadémikusi levelező tagságát, majd 1991-ben 82 évesen a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lett. íme, egy magyar tudós pályája a XX. században!

Doktori disszertációja - „A gödöllői Grassalkovich uradalom gazdálkodása” - figyelmét a XVIII. századi parasztság élete felé fordította. Szinte valamennyi munkája ezzel a kérdéskörrel foglalkozik. Mellőzzük a pontos bibliográfiai adatokat, csak felsorolunk néhányat a fontosabb írásai közül. Néprajz és gazdaságtörténet; Agrártörténetírásunk feladatai; A Rákóczi-szabadságharcra vonatkozó iratok a Budapesti 1. sz. Állami Levéltárban; Parasztmozgalmak a XVIII. században (Hadrovics Lászlóval közösen). A parasztság helyzete az 1767. évi úrbérrendezés előtt; Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés; Tessedik Sámuel; A „jóságos” királynő (Mária Terézia). Bél Mátyás és a magyar tudós társaság; A magyar mezőgazdaság a XVIII. században; Magyarország története tíz kötetben; 4/1-2. kötetben (1989) Wellmann Imre a népesség alakulásáról és a mezőgazdasággal kapcsolatos fejezeteket írta. A felsoroltakon kívül számos népszerűsítő cikket írt a História című folyóiratban is.

Alig van történészünk, akinek egész munkássága oly szorosan kapcsolódott volna a levéltári anyaghoz, mint Wellmann Imréé. Méltán büszkék lehetünk arra, hogy ez a kiváló tudós alkotó életének csaknem harminc évét levéltári szolgálatban (Országos Levéltár, Budapest Főváros Levéltára, Pest Megyei Levéltár) töltötte.

Kegyelettel gondolunk rá és emlékét megőrizzük.

Bélay Vilmos LK, 1995.1-2. sz. 290-291. p.

409