Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

ki, de figyelmet keltett eredeti gondolkodásával, problémafelvető képességével, főleg pedig emberi, megnyerő barátságosságával az osztrák levéltáros kollégák, történészek, egyetemi tanárok részéről is, a Bécsben jelentkező magyar kutatók körében pedig a fáradhatatlan segítőkészségével. Intenzív osztrák kapcsolataira jellemző, hogy évekkel hazarendelése után is ismételten meghívták Bécsbe, Linzbe, Grazba, Salzburgba egy-egy konferenciára, előadások tartására. Hazai és külföldi levéltári kutatásait számos forrásközlés, tanulmány, előadás formájában hasznosította. Munkásságával nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Országos Levéltár a modern források közlésének irányadó, tudományos műhelyévé váljon, hogy a legújabbkori iratok közlése visszanyerje tudományos hitelét. Tanulmányaiban a Hor- thy-Bethlen-rendszer történetével, struktúrájával, Ausztria és Magyarország kapcsolataival, összehasonlító történetével (1867-1945), a munkáskultúra és az elitkultúra viszonyával, a nemzeti ellenállási mozgalmak (1934—1944) problematikájával, a magyar parasztság parlamenti képviseletével (1867-1990) és a politikai antiszemitizmus (1867-1990) történetével foglalkozott. Érett, ismert történészként szerezte meg 1985-ben a történettudományok kandidátusa tudományos minősítést, és 1992-ben megvédte a Horthy-rendszer kezdetei: 1919— 1922 c. nagydoktori disszertációját. Közel száz különböző terjedelmű, de egyformán értékes, gondolatokban gazdag publikációt jelentő munkássága, különösen a két világháború közötti korszakban tájékozódni kívánó érdeklődők és szakmabeliek számára egyaránt megkerülhetetlen eligazodási pontot jelent. Az Országos Levéltár főlevéltárosaként ment nyugdíjba. Már mint nyugdíjas a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének külső munkatársaként, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem Történelmi Segédtudományok Tanszékén címzetes egyetemi docensként tevékenykedett. Életének utolsó éveiben - mint ahogy ez valamennyiünkkel, idősödő emberekkel megesik - egyre erősebben foglalkoztatták annak a közösségnek a hagyományai, amelybe beleszületett. Az emlékek felelevenítésén túl, történészként is elmélyedt a magyarországi zsidó közösség múltjának, a magyar társadalom egészében vitt szerepének kutatásában. Az e téren végzett munkássága is értékesen egészíti ki a megélénkült, újkori zsidóságkutatás eredményeit és a legújabb kori magyar történelem igazabb, pontosabb megértését. Számos előadása, amelyek kézirat formájában fennmaradtak, feltétlenül megérdemlik a közzétételt. Külön kis kötetben, vagy e folyóiratban való publikálásuk méltó hozzájárulás lenne a történész-levéltáros eszményét egy munkás élettel megvalósító kedves kollégánk, barátunk emlékének megörökítéséhez.

Szűcs László LK, 1999.1-2. sz. 284-286. p.

Szita László (1933-2005)

Végleg eltávozott közülünk Szita László, a tudós levéltáros. Nincs két éve, hogy 70. születésnapján köszöntöttük: barátai és tisztelői - levéltárosok és kutató történészek - szerte az országból. Elismerés és szeretet övezte, mint addig is életében. Halálával sikerekben gazdag, példaadó életpálya szakadt meg végleg 2005. február 28-án.

Szita László Pécsett született 1933. március 26-án, és bonyhádi, budapesti kitérő után - egyetemi diplomával a tarsolyában - ide tért vissza. Első és utolsó munkahelye a levéltár volt, ahol négy évtizednyi munkaviszonyából több mint 27 évet töltött. A Pécsi Állami Levéltárban kezdte 1956 nyarán, majd volt általános iskolai tanár és igazgatóhelyettes, főiskolai adjunktusként részt vett történelemtanárok képzésében, négy évig volt az MTA Dunántúli

362