Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

Szent-Györgyi Mária (1919-1998)

A középkori forrásközlések, okmánytárak kiadása századunk első harmadában nemcsak mennyiségileg mutatott ugrásszerű növekedést, hanem a modern forráskritikai módszerek alkalmazásával minőségileg is jelentős továbblépést jelentettek. A „nagy” középkorász generáció kiemelkedő egyéniségének, Mályusz Elemérnek volt méltó tanítványa Szent- Györgyi Mária.

Budapesten született 1919. december 25-én, itt végezte általános, majd középiskolai tanulmányait is, majd 1938-1942 között a történelem-földrajz szakot a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1944-ben tette le a tanárvizsgát, majd 1945 májusában a bölcsészdoktori szigorlatot a magyar történelem, egyetemes újkori történelem és oklevéltan szakterületén. Tanulmányai befejezése után, 1942-1946 között a budapesti tudományegyetem Magyar Településtörténeti Intézetében dolgozott, majd két és fél évig állami ösztöndíjjal Bukarestben folytatta tanulmányait, és kutatómunkát végzett a bukaresti Akadémiai Könyvtár kézirattárában az Erdélyi Múzeum Egyesület Levéltárában, valamint Jászóvárott, a Leleszi konvent hiteleshelyi levéltárában.

Szent-Györgyi Mária egyetemi tanulmányai, majd ösztöndíjas évei alatt végzett tudományos kutató munkáját előbb lassította az 1948. évi hazatérése után vállalt tanári pálya, majd az MTA Könyvtárában töltött szolgálati évek alatt (1950-1970) fokozatosan csökkent ezirányú tevékenysége.

Szent-Györgyi Mária 1970-ben került a Magyar Országos Levéltár Reprográfiai osztályára levéltárosként. A középkori oklevélolvasásban, oklevéltanban rendkívül jól képzett szakember valódi képességeit is csak évekkel később, az 1526 előtti oklevélkataszteri munkák megindulásakor hasznosította a levéltár a történettudomány számára. Szent-Györgyi Mária ettől kezdve előbb Szlovákiában, Erdélyben és Jugoszláviában folytatott feltáró munkát, annak érdekében, hogy a lappangó magyar vonatkozású középkori okleveleket feltárja és mikrofilmen a levéltár részére megrendelje. Az elkészült nagyításokból az egyre kiteljesedő fényképgyűjtemény építésében haláláig részt vállalt. Az ötvenes évek közepén megszakadt tudományos pálya folytatására 1978-tól nyűt lehetősége, amikor nyugdíjazása után teljes emberként tudott Borsa Iván ny. főigazgatóhelyettes mellett a Zsigmondkori okmánytár kiadásában részt vállalni. Rendkívüli munkabírással és a tudományos munka iránti alázattal végezte feladatát élete utolsó napján is. Számára az egyéni dicsőség, siker nem volt cél, olyan latin oklevélolvasási gyakorlat birtokában volt, amellyel történelmünk kiemelkedő forrásértékű dokumentumait a további tudományos feldolgozó munka számára tudta előkészíteni, szerepet tudott és akart vállalni abban, hogy ezeket a dokumentumokat nyomtatott formában megőrizhessük az utókor számára, és hozzáférhetővé tegyük a jelen történészeinek. Bár nem levéltárosnak készült, és pályája elején történészi sikereket ért el, az 1970-es évektől a szó klasszikus értelmében levéltárossá vált, akinek elsődleges feladata a történetkutatás elősegítése.

Szent-Györgyi Mária csendes, visszahúzódó egyénisége miatt csak szűkebb szakterületén ismerték, a nyugdíjazása után kezdő pályatársak többsége csak az általa készített mikro- filmtári repertóriumon találkozott nevével. A kerek húsz éves okmánytári munka sem fogja nevét fogalommá tenni, de számára ez így volt rendjén való: legjobb tudása szerint - és ez nem volt kevés - szolgálta a történettudományt, ránk hagyva a tudomány iránt alázat örökségét. Nyulásziné Straub Éva LK, 1998.1-2. sz. 273-274. p.

357