Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

kapott irányelvek szerint végzett, 1909 februárjáig tartott, amikor a bécsi házi, udvari és állami levéltárhoz nevezték ki, mint fogalmazó jelöltet, ahol azután 1910 februárjában, mint fogalmazót véglegesítették. Ekkor mondott le az Országos Levéltárnál 1908 szeptemberében nyert díjtalan fogalmazógyakornoki címéről. Bécsben 1912-ben allevéltárnok lett. 1918 és 1925 között, mint magyar levéltári kiküldött működött a bécsi levéltárak mellett. 1925-ben, mint egyetemi nyilvános rendes tanár tért vissza Budapestre. Pályája levéltárosi szakaszának jelentőségét a budapesti és bécsi levéltárakban végzett rendezési, leltározási és katalogizáló munkák eredményei tanúsítják, amelyeket mind itthon, mint Bécsben nagyra értékelnek. Ebben az időszakban készült számos mintaszerű forráspublikációja. (Oklevelek I. Károly pénz- verési reformjához, Török-magyar oklevéltár, A budai basák magyarnyelvű levelezése, Török történetírók III. kötet, Iratok a magyar államnyelv kérdésének történetéhez.) Rámutatott a kormányzat- és közigazgatástörténet levéltári jelentőségére. (Serviensek és familiárisok, Az osztrák központi kormányszervek történetének irodalma.) Folyóiratunk 1924. évi kötetében ismertette a bécsi házi, udvari és állami levéltárat. A bécsi levéltári anyag forrásértékére a magyar történetírás szempontjából más helyen is felhívta a figyelmet. (Historische Blätter, 1921.) Történetírói munkásságát is alapvetően jellemezte a forrásanyagnak az a mély ismerete és éles kritikája, amelyet a levéltári munka során szerzett és fejlesztett ki önmagában.

Levéltári munkája maradandó eredményeire a magyar levéltárosok kegyelettel tekintenek és megőrzik azokat.

Ember Győző LK, 1955. 377. p.

Szeli Aladár (1880-1960)

1960-ban, 80 éves korában elhunyt Szeli Aladár, az Országos Levéltár egykori úgynevezett minisztériumi levéltárának főtisztje.

1880. december 6-án született Budapesten. Magántisztviselőként kezdte, majd állami szolgálatba lépett, melyet csak az első világháborúban eltöltött, végülis 30%-os hadirokkantsággal járó, két év szakított meg. Hosszú állami szolgálata alatt mindvégig a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium iratanyagával foglalatoskodott, pályája kezdetén, mint, a minisztérium segédhivatali dolgozója, 1926-tól nyugalomba vonulásáig, 1948-ig mint ugyanezen anyag szakelőadója az Országos Levéltárban, Szeli Aladár azok közé a dolgozók közé tartozott, akikről kollégái a legkevesebbet tudtak: magánügyeit, egyéni bajait nem szokta nyilvánosság elé vinni. Munkáját is lelkiismeretesen, szerényen végezte, saját személyét sohasem tolta előtérbe. De ha nagy ritkán, mégis megnyilatkozott, meglepetést keltett a szerény külsejű, hallgatag kolléga, akiről ilyenkor kiderült, hogy eleven érdeklődéssel figyeli a körülötte zajló életet és - különösen a múlt század magyar költészetének területén - nem mindennapi irodalmi műveltséget árul el. 1948 tavaszán, élete már hetedik évtizedének végén ment nyugdíjba. Nyugdíjban töltött 12 éve ugyanolyan csendes visszahúzódottságban telt el, mint ami munkáját is jellemezte. így is halt meg. Halálhíre csak hónapokkal később jutott el hozzánk. Szerény munkás egyéniségének emlékét azonban megőrizzük.

Bottló Béla LK, 1961. 273. p.

356