Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

rel hozta létre és működtette Budapest Főváros Levéltára reprográfiai, fotó-, könyvkötő és restaurátor műhelyét, szerencsés kézzel választva ki munkatársait. Lubickolt a szakmai rivalizálástól mentes munkatársi kapcsolatok ápolásának lehetőségében, igyekezett mindent megtudni beosztottjai személyes problémáiról is, és megértőén viseltetett gondjaik iránt. Arra törekedett, hogy átadhassa szakmai tapasztalatait, és megfelelő információval, szakirodalommal lássa el munkatársait, akik értékelték gondosságát, tudását. A „száműzetés” 1982 végéig tartott, amikor a levéltár vezetése ismét iratőrző - az 1945 utáni iratok kezelésével foglalkozó - osztály vezetésével bízta meg. Ezt a feladatkörét 1988-ig bezárólag látta el, amikor is saját kérésére felmentették a vezetői feladatok alól, és 1992. évi nyugdíjazásáig, mint főmunkatárs dolgozott. A fővárosi levéltár a ’70-es és ’80-as években nagy hangsúlyt fektetett a látványos eredményeket hozó kiadványozási tevékenységre. Szekeres József jelentős részt vállalt az ezzel kapcsolatos szervezési, szerkesztési és nem utolsó sorban szakmai-történészi feladatok teljesítéséből, publikációs tevékenysége ennek keretében is töretlenül folytatódott. További történészi munkájának java része szorosan kapcsolódott a pályája kezdetén levéltárba került gazdasági fondokhoz. Azok feldolgozásában levéltárosi és történészi oldalról egyaránt kivette részét. Munkássága során a megkerülhetetlen marxista ideológia megközelítési keretein belül, a gazdasági, technikai és emberi viszonylatokat és ezek összefüggéseinek megjelenítését, elemzését egyaránt fontosnak tartotta. A korszak újszerűén jelentkező ipar- és üzemtörténeti műfajának pontos, szakmailag igényes művelője, egyben inspirálója, szervezője is volt. A ’90-es évek elejére érkezett el számára a hivatali kötelmektől mentesebb, szabadabb történetírói létforma lehetősége. A pesti gettók megmentéséről, Szalai Pálról, „a magyar Schindlerről” kiadott könyve egyszerre szólt a véletlen személyes találkozás inspirálta kihívásról, valamint a letisztult, kiérlelt történetírói szemlélet kibontakozásáról. A kamaszként megélt második világháborús korszak történései továbbra is foglalkoztatták. Új témaként a Magyarország megszállása után a Harmadik Birodalom követeként és teljhatalmú megbízottjaként tevékenykedő Edmund Veesenmayerről tervezett kötetet kiadni, azonban a Gáspár Ferenccel folytatott forrásgyűjtést követően azok feldolgozásra és újabb műve megírására már nem maradt ideje. Munkásságát több ízben is kitüntetéssel honorálták: 1970-ben és 1979-ben a Szocialista kultúráért kitüntetéssel díjazták. 1973-ban Budapest Centenáriumi Emlékplakett jelezte az elismerést a főváros részéről. A kulturális minisztertől 1990-ben vehette át a rangos szakmai kitüntetést: így ő is a Szabó Ervin-díj birtokosai közé tartozott. Budapest Főváros Levéltára a kiemelkedő szakmai teljesítményéért 2001-ben a Gárdonyi Albert Emlékérem odaítélésével ismerte el volt munkatársának példamutató és értékteremtő munkásságát. Breinich Gábor LSZ, 2010. 2. sz. 59-61. p.

Szekfű Gyula (1883-1955)

Szekfű Gyulát, a magyar történetírás nagy halottját, a magyar levéltárosok is fájdalmas szívvel gyászolják. Pályájának első szakasza levéltárakhoz kapcsolódott. Egyetemi tanulmányainak elvégzése és a bölcsészeti doktorátus letétele után 1906 januárjától 1907 júniusáig, mint gyakornok a Nemzeti Múzeum Könyvtárának levéltári és kézirattári osztályain dolgozott, 1907 júniusában a Miniszterelnökség a bécsi volt udvari kamarai levéltár magyar vonatkozású anyagának kiválasztásával bízta meg. Ez a megbízatása, amelyet az Országos Levéltártól

355