Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
tekezések a történettudományok köréből 49.). Teljesítményét elismerték, a szakma ekkor figyelt fel rá először. Az egyetem után a Magyar Nemzeti Múzeum újkori osztályára került. Muzeológus volt, majd osztályvezetőhelyettesi munkakört kapott. A mohácsi csatavesztés 450. évfordulójának előestéjén 1975-ben jelent meg A mohácsi csata (Bp. Akad.) című nagy sikert arató és széles közismertséget adó monográfiája. A hetvenes, de a nyolcvanas években is sokat szerepelt a rádióban és a televízióban. Tudományos népszerűsítő tevékenysége igen sokágú volt ezekben az években. 1976-ban védte meg kandidátusi disszertációját (A magyar adóztatás a török hódoltságban. Bp. Akad. 1981.). A hódoltsági jogszolgáltatásról és jogigazgatásról írott munkájával 1992-ben elnyerte a nagydoktori címet. 1977-ben felvették az MTA Történettudományi Intézetébe, ahol 1986-ban tudományos osztályvezető lett. Ötvennégy éves korában választották meg az Akadémia tagjává. Ekkor már igen termékeny évtizedeket tudhatott maga mögött. Tudományos publikációinak száma mára már közelíti a háromszázat. Kedvelt kutatási területe volt a török-magyar katonai és diplomáciai érintkezés korai szakasza, a törökök berendezkedésének, a török-magyar érintkezéseknek és a törökök kiűzéséhez kapcsolódó háborúk története. De érdeklődése kiterjedt a Habsburgok magyarországi szerepére, az ország gazdaságának európai összehasonlításban történő feltárására és az előbbiekhez kapcsolódó igazgatási és művelődéstörténeti kérdések körére. Méltó és avatott kezek bizonyára rövidesen össze fogják állítani műveinek teljes bibliográfiáját, számbavéve a könyvek, a tanulmányok mellett szerkesztői munkásságát is. Hadd utaljunk most csak két munkájára - elismerve a kiválasztás szubjektív voltát. A mohácsi csata című, már említett könyve utolsó előtti oldalán bizony ma is aktuális gondolatokat írt le. Idézzük: „... mégsem szabad egyenlőségjelet tenni a török és Habsburg befolyás közé, ha mindkettő hazánk egységének megszűnése irányában hatott is. Mindazoknak, akik a török által Közép-Európába hurcolt, az ittenitől évszázadokkal elmaradt gazdasági és társadalmi berendezkedés, az arra való lesüllyedés, a török uralommal együtt járó pusztulás ellen, annak megszűntetéséért tenni akartak, csakis a Habsburgok oldalán nyílott erre tér és lehetőség. És csakis Bécsen keresztül érkezett az az egyébként mindig kevésnek bizonyult pénzsegély, ami lehetővé tette (a magyar erőforrások mellett és azok kimerülése idején is) a Magyarország közepén húzódó végvárrendszer fenntartását és mögötte a középkori társadalom és gazdaságfejlődési alapok - igaz kelet-európai jellegű - továbbépítését, ami minden visszásságával, minden fejlődést gátló tendenciájával együtt is összehasonlíthatatlanul szélesebb csapást nyitott a jövő felé, mint a török rendszer.” A másik könyv a Virágkor és hanyatlás 1440-1711. címet kapta (Bp. 1990. - Magyarok Európában I-IV. Szerk.: Glatz Ferenc II. kötet). Ebben újra bebizonyította, hogy propagan- disztikus és politikai előírások nélkül is lehet magyar történeti szintézist írni. Országunk harmadfél évszázadának napjait úgy foglalta össze, hogy az eredményeket azok nemzetközi hátterébe ágyazta, történetírásunkban méltó helyére tette az 1526 előtti török-magyar küzdelmek sorát, a hagyományos Erdély központuságú szemlélet helyett bemutatta a királyi Magyarország meglétének és megmaradásának döntő fontosságát. Szinte elképzelni se tudjuk, hogy jelentős történetírói munkássága mellett hogyan tudott időt szakítani arra, hogy számos megbízatásának eleget tegyen. 1996-tól ellátta az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztályának osztályelnök-helyettesi teendőit, 1980-tól 1985-ig a Magyar Történelmi Társulatnak főtitkára, majd 1985-től a közelmúltig ügyvezető alelnöke volt. 1979-1996 között a Tudományos Minősítő Bizottság történettudományi szakbizottságának titkára. Tagja volt 345
